Ugrás a tartalomra

A Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanulsága szerint – ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz költeményét Szatmárcsekén.

Kölcsey 1823-ban, a nemzet újjászületésekor írta meg művet. A mintegy 30 nyelvre lefordított művet 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, azonban hivatalos nemzeti himnusszá válását csak a magyar alkotmány 1989-es módosítása hozta meg.

A napról való megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. 4 évvel később a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezte meg az első ünnepséget.

Január 22-e nemcsak arra ad alkalmat, hogy a Himnuszt elszavaljuk, hanem arra is, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a hagyományainkra, nemzeti tudatunk erősítésére, illetve felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Ezen a napon országszerte különböző programok keretén belül emlékezünk meg a magyarságunk előtt. Ekkor adják át a Márai Sándor-díjat.

Az idei évben a koronavírus-járvány miatt a rendezvények lehetősége korlátozott, ezért a XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete idén a Himnusz elszavalásával emlékezik meg erre a napra.

https://www.facebook.com/fejlodo.kertvaros.bp16/posts/4049659918400001

Gajáta Fanni

Kép forrása: Wikipédia.