Ugrás a tartalomra

Adjátok vissza a hegyeimet!

Csibi László első díjat nyert alkotásával a

Fából faragott Magyarország című pályázaton

A várpalotai Trianon Múzeum a Hagyományok Házával együttműködve 2020-ban Trianon 100. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett Fából faragott Magyarország címmel azoknak a művészeknek, akik fából készítenek művészi alkotásokat. A pályázatra a Kárpát-medence minden részéről vártak pályaműveket.                                                             

 

A beérkezett alkotásokat rangos szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagja volt Bálintné Miklós Éva fafaragó (Fából Faragott Magyarország pályázat szakmai vezetője), Csákányi Zoltán néprajzkutató (Hagyományok Háza), Győri Balázs tanár (Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium), Tóth Kázmér díszlettervező (Fából faragott Magyarország kiállítás szervezője). A zsűri döntése alapján – nem kis büszkeségünkre – a díjazottak listája egy XVI. kerületi névvel kezdődött. Az első díjat és a vele járó 250 ezer forintos pénzjutalmat Csibi László Adjátok vissza a hegyeimet! című alkotása nyerte.Csibi László neve nem csak a XVI. kerületi művészek körében ismert, hanem a kerület közélete iránt érdeklődő lakossága előtt is, hiszen ő készítette a Batsányi János utca, a Budapesti út és a József utca találkozásánál lévő téren álló Trianon-emlékművet is.

Megkerestük Csibi Lászlót, és megkértük, mesélje el, mi is történt a jelentkezéstől az eredményhirdetésig.

– Tavaly augusztusban értesültem arról, hogy már korábban kiírták ezt a pályázatot. A leadási határidőt így egy kicsit le is késtem, de a szervezők voltak olyan nagyvonalúak, hogy mégis befogadták a szobromat. Aztán eltelt néhány hónap, és decemberben érkezett egy értesítés arról, hogy a zsűrinek az én munkám tetszett a legjobban, nekem ítélték az első díjat.

– Hogyan született a győztes alkotás?

– Mivel nem volt feltétel, hogy új művel kell benevezni, egy korábbi szobrommal indultam a pályázaton. Fával dolgozni különös érzés. Nehéz eldönteni, hogy a szellem irányítja-e a vésőt, vagy a fa, az élő fa mondja meg, hogy mit tegyek vele. Kettőnk döntése az alkotás. Egyszer egy kidőlt olajfűzből kimentettem egy idomtalanul nőtt részletet, amiben én egy fohászkodó, karját az ég felé táró alakot láttam. Kicsit megformáltam, lekezeltem, és egy szobor lett belőle. A művemhez Vass Albert 1949-ben írt regényének címét vettem kölcsön, mert nekem, erdélyi származású faművesnek valahogy mindig e regény címét juttatta eszembe ez az ég felé fohászkodó alak, mintha ezt mondaná: Adjátok vissza a hegyeimet! Úgy tűnik a zsűritől sem volt idegen ez a gondolat a szobrommal kapcsolatban, így nagy örömömre nekem ítélték az első díjat. Az értékelés azonban nem fejeződött be, mert a Facebookon folyik még egy nyílt közönségszavazás, amelynek eredményét március 15-én hirdetik majd ki. Nagyon szeretném, ha ezt egy Magyarországtól elcsatolt területen élő alkotótársam nyerné.

Csibi László nem főállású művész, ácsmesterként keresi a kenyerét. 2oo4-ben végzett a Népi Kismesterségek Szakközépiskolájában. Résztvevője volt a máréfalvi (Erdély) kapufaragó és a becsei (Vajdaság) játszótéri elemek faragótáborának is. A székelykapuk és koplyafák mestere. A már említett XVI. kerületi Trianon-emlékművön kívül még Budapesten és Pákozdon állnak köztéri alkotásai.

Mészáros Tibor

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202103-szam-20210210