Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk

Kovács Péter polgármester emlékező beszédét olvashatják

Tisztelt Kertvárosiak! 

Emlékezni jöttünk ma egy 70 évvel ezelőtti nagyszerű őszi napra, amikor egy nép, egy ország döntött úgy, elég volt a félelemből, elég volt a hazugságokból, elég volt a cenzúrából, az elnyomásból, a szabad véleménynyilvánítás tiltásából. Bujkálva, óvatoskodva, csak suttogva lehetett szabadon beszélni, és ha valaki mégsem volt elég óvatos, akkor vitte a fekete autó, a rettegett ÀVÓ, és akár örökre elnyelte az Andrássy út 60.

70 évvel ezelőtt bizony ebből lett elege az embereknek Magyarországon, Budapesten, és úgy döntöttek, lerázzák a rabigát, kiállnak a szabadságért. Nagy bátorságra vallott ez, hiszen akkor még nem olyan régen lett vége a második világháborúnak, a felszabadítónak hazudott megszálló szovjet csapatok pedig tankjaikkal szorongatták hazánkat, és mégis, egy ország érezte, eljött az idő.

Eljött az idő megmutatni, hogy békésen, tisztességgel, felemelt fejjel igenis vágyjuk a szabadságot, igenis vágyjuk az igazságot, igenis vágyjuk szabadon elmondani, mit gondolunk. Az akkori kommunista rendszer lövetett, lőttek a Rádiónál, lőttek az utcán, halottak hevertek mindenfele, és mégis, a forradalom kivívta a szabadságot. Egy pillanatra pedig úgy tűnt, sikerült. De az állam akkori vezetői egy pillanatra sem akarták kiengedni a hatalmat a kezük közül, és a Szovjetunió segítségét kérték, idegent hívtak magyarok ellen ellenségül.

Ma emlékezni jöttünk arra, mily nagyszerű érzés is lehetett abban a pár napban ismét megérezni a szabadságot. Akik nem élték át ezt a forradalmat, ezt a nagyszerű, felemelő érzést, nehezen érthetik… Mostanában, amikor talán teljesen természetesnek tűnik az, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, nem is tudjuk elképzelni, milyen lehetett az az időszak.

De azért is jöttünk, hogy emlékezzünk a 20 évvel ezelőtt történtekre. Akkor avattuk R. Törley Mária díszpolgárunk “A forradalom lángjai” elnevezésű alkotását, és az akkori hatalom úgy gondolta, mégsem lehet elmondani szabadon a véleményünket. És ha emlékeznek rá, bent a városban szintén lőtték az embereket. Most nem géppisztollyal, nem tankkal, de gumilövedékkel próbálták jobb belátásra bírni az embereket. És húsz évvel ezelőtt is pont ugyanazért mentek ki az emberek az utcára, mint ’56-ban, mert nem tűrték a hazugságot!

És emlékezzünk arra is, hogy tíz évvel ezelőtt a forradalom 60. évfordulóján avattuk a Tóth Ilonka Emlékházat, és akkor mutattuk be először a Tóth Ilona életéről szóló rockoperát is.

De leginkább azért jöttünk, hogy közösen örüljünk azoknak, akik még velünk vannak 1956 hősei közül, és ezzel együtt levonjuk az akkori történések tanulságait.

Mert minden forradalom, minden megmozdulásnak van tanulsága. És a magyar emberek számára a tanulság elsősorban az, hogy soha, egyetlen hatalom se gondolja azt, hogy hazudhat, hogy átverheti az embereket, és azt meg főleg ne gondolja, hogy meg tudja félemlíteni a magyarokat.

Ha ezt a hatalmon levők is tudni fogják, akkor remélhetőleg békés esztendők következnek, nem úgy, mint 70 évvel ezelőtt.