Ugrás a tartalomra

Az erdők tisztasága a megelőzésen múlik

Kerületünk hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel (PPRT), kertvárosi erdőterületeinek kezelőjével, a Naplás-tavi kilátó társkivitelezőjével. 

A PPRT is bekapcsolódott az állami erdőgazdaságok részvételével lezajlott, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált, „Tisztítsuk meg az országot!” programba. Ennek szomorú tapasztalataival kapcsolatban az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkbe:

A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente 25 millió látogatást regisztrálnak, amely a járvány időszakában még növekedett is, és ez különösen hangsúlyossá teszi a hulladékmentesítés fontosságát. Jelentősen megnőtt ugyanis az igény arra, hogy az emberek tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan kirakott hulladék mennyisége évről évre jelentősen növekszik.
A tavaly ősszel indult hulladékmentesítési akcióban a Pilisi Parkerdő az előzetesen becsült mennyiséghez képest – 570 m3 – sokszorosát, összesen 1653 m3 hulladékot szállított el a Nagykovácsi melletti, valamint Budapest X. és XVII. kerületében lévő erdőkből, ahol számos, növényzettel már teljesen benőtt szeméthalomra derült fény.
A felszámolt illegális hulladéklerakókban – feltehetően a lakott területek közelsége miatt – az építési hulladék és a gumiabroncs vezetett. Az építési hulladék 1160 m3-rel teszi ki az összes hulladék zömét, 70 százalékát. Az ezüstérmes a gumiabroncs, amelyből 240 m3-t, míg a harmadik a szilárd ipari lom – megunt, elromlott és kidobott készülékek, berendezések – melyekből 183 m3-t távolítottak el. A kommunális hulladék mennyisége 66 köbmétert tett ki. A munkálatok során az erdészek 4 m3 palát is találtak, amely a veszélyes hulladék kategóriájába tartozik rákkeltő azbeszttartalma miatt.
Az illegális hulladéklerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg. A Pilisi Parkerdő ezért több sorompót és tiltó táblát is kihelyez a legveszélyeztetettebb területekre, hogy megakadályozza a behajtást és a hulladék lerakását. Az erdők jó állapota köz-
érdek, a lakosság együttműködése, segítsége és környezettudatos viselkedése nélkül az erdészek minden törekvése veszendőbe mehet a tiszta, egészséges erdőkért, amelyek zöldet, egészséges levegőt, kikapcsolódási, pihenési lehetőséget nyújtanak mindnyájunknak.
Működjünk együtt a többi között a Naplás-tó melletti kilátót körülvevő erdő megóvásában és tisztán tartásában is!
Pilisi Parkerdő Zrt.
sajto@pprt.hu

Az újság legfrissebb száma: 2021/13. szám (2021.06.30.) | Fejlődő Kertváros (bp16.hu)