Ugrás a tartalomra

Az Erzsébet-ligetben zenével és mozival telt a nyár

A nyár folyamán a vírushelyzet miatt elvétve lehetett csak előadásokat rendezni. Az Erzsébetligeti Színház dolgozói azonban ácsoltak egy mini színpadot, romantikus, színes fényekkel megvilágították a színház homlokzatát, és minden héten csütörtökön és pénteken valamilyen színpadi produkciót rendeznek, szombatonként pedig
filmvetítés van. A sorozat a SZABAD (A) TÉR címet viseli. Mindez kint a szabadban, az évszázados fák alatt, ahol kényelmesen be lehet tartani a biztonságos 1,5 méter távolságot. A büfében viselni kell a maszkot, és biztosított a kézfertőtlenítés lehetősége is. Az alábbiakban a nyári produkciókból válogattunk.

Legtöbbször zenei produkcióknak tapsolhatott a közönség, de július 9-én Slam poetry párbajt hirdettek a rendezők.

Aki július 16-án látogatott ki a Ligetbe idősebb Kuti Róbert hegedűművész jóvoltából nem csak a könnyű- és a komolyzene népszerű slágereiből kapott egy csokorra valót, hanem részese lehetett egy bravúrszámnak is, amikor a művész egy egyszerű vonófűrészt hegedűvonóval szólaltatott meg. A vonófűrész persze nem a hegedűvonóról kapta a nevét, hanem a használatának módjáról.

Július 17-én én Upor András énekes-dalszerző mutatta be a líraitól a fergeteges ritmusú dalokig terjedő repertoárját. 


Az Erzsébetligeti Színház is csatlakozott az Open Mic Budapest rendezvényeihez. Ez az Amerikából és Angliából indult rendezvényforma a nyugati világban nagyon népszerű, ugyanis az Open Mic (nyitott mikrofon), mindenkinek lehetőséget biztosít, aki úgy érzi, hogy van egy színpadképes zenei produkciója. Ennek keretében augusztus 13-án Bihari Gábor, Varga Lili, Poplesz valamint Szabó D. Tamás jött el a Ligetbe, és igen kellemes perceket okoztak a hallgatóságnak.

A SZABAD (A) TÉR sorozat eddigi egyik legkiforrottabb előadója Tóth Eszter volt, aki már olyan zenei finomságokat is felvonultatottaz eszköztárában, mint a kifinomult dinamika, a hibátlan, ritmustartó kíséret, és az érzelmek átadásának képessége. 

XVI. Kerületi Újság 

A XVI. Kerületi Újság 16. számában olvasható: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202016szam-20200826