Az Önkormányzat ismét meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot!

Az Önkormányzat ismét meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot!

Az Önkormányzat fontosnak tartja a kerület kertvárosi jellegét, melyet  évről évre igyekszik különböző versenyekkel, akcióprogramokkal elősegíteni, ezért idén immár harmadik alkalommal csatlakozott „A legszebb konyhakertek” országos programhoz, mellyel keressük a kerület legszebb balkonját, kertjét. Hét különböző kategóriában lehet nevezni: balkon, mini, normál, három zártkerti, illetve közösségi kategóriában. A program célja, hogy a lakosságot ösztönözze arra, hogy saját, rokonai vagy barátai udvarán, kertjében alakítson ki konyhakertet, gondozza azt, termesszen maga és családja számára konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt. Május 20-ig várjuk minden kerületi zöldség / gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!

A kerteket kétszer fogja megnézni a szakemberekből, gyakorló kertművelőkből, illetve az Önkormányzat Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottságának delegált tagjából álló zsűri. A kertek elbírálásánál figyelembe vesszük a gyümölcsöket, konyhakerti zöldségeket, a gyógy- és fűszernövényeket is. Az eredményhirdetés várhatóan a Kertvárosi Vigasságon, 2017. szeptember 23-án lesz.

Jelentkezési lap letölthető az Önkormányzat honlapjáról, valamint megtalálható a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodáján és a KALOT Kertvárosi Kertbarátok Egyesületénél a Rendelő utca 28. sz. alatt. Bővebb felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodáján Wendl Viktória helyi koordinátortól a 40-11-479-os telefonszámon, vagy a kornyezet [kukac] bp16 [pont] hu email címen.

Várjuk minden érdeklődő kertművelő jelentkezését!

Csatolt fájlokMéretKözzétéve
PDF ikon budapest_16_-_meghirdetes_kieg.pdf501.38 KB2017.03.28.
Kép ikon budapest_16_-_meghirdetes1_kieg.jpg933.36 KB2017.03.28.
Kép ikon budapest_16_-_meghirdetes2_kieg.jpg905.81 KB2017.03.28.
Kép ikon budapest_16_-_meghirdetes3_kieg.jpg946.36 KB2017.03.28.