Ugrás a tartalomra

Az összetartozás lángjai a mátyásföldi repülőtéren

A mátyásföldi repülőtér különleges filmforgatás helyszíne volt. A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából közel 400 fáklyából rakták ki Nagy-Magyarország körvonalát, és miközben a fáklyák lángja lobogott, a P.Mobil együttes drámai erővel adta elő az Ismerős arcok együttes Nélküled című számát. A videó keletkezésének történetét a két ötletgazda Antalóczy Csaba és Horváth Ádám osztotta meg velünk.
– Hogyan született az ötlet?
– Néhány hónappal az évforduló előtt, és nyakunkon a kijárási korlátozással, azon törtük a fejünket, hogyan lehetne mégis méltóan megemlékezni történelmünk nagy tragédiájáról. Úgy tudtuk, hogy augusztus közepéig semmilyen rendezvényt nem lehet megtartani. Mégsem szerettük volna, ha június 4-e a fertőzésveszély miatt úgy múlt volna el, mint egy szürke hétköznap. Szerettük volna minden otthonba elvinni az összetartozás üzenetét. Hosszas töprengés után jött az első gondolat: rakjuk ki fáklyákból Nagy-Magyarország kontúrját, és készítsünk róla drónfelvételt.

– Hogyan esett a választás a reptérre?
– Mivel nagy méretben szerettük volna megteremteni a látványt, önként adódott a repülőtér nagy egybefüggő szabad területe.

– Hogyan került a képbe a P.Mobil?
– Először nem együttesben gondolkodtunk, csak a látványhoz illő zenét kerestük. Elég gyorsan eljutottunk a Nélküled című számhoz – mint ismeretes ennek a refrénje az „Egy vérből valók vagyunk”. Később jött az ötlet, mi lenne, ha a P.Mobil együttes - amely a XVI. kerületben alakult meg – adná elő az általuk feldolgozott verziót.

– Hogyan történt a fáklyák helyének kijelölése?
– Ebben nagy segítségünkre volt Daróczi Mátyás, a polgármesteri kabinet műszaki ügyintézője, aki megszerkesztette a határvonalak kb. 200 pontból álló GPS koordinátáit. A pontok pontos kitűzéséhez földmérők segítségét vettük igénybe.

– Mi történt a forgatás napján?
– Délelőtt fölállítottuk a sátrakat váratlan időjárási helyzet esetére. Ezt követően nekiláttunk előkészíteni a fáklyákat, melyben segítettek a pirotechnikusok is, akik a fáklyákat végleges helyükre beállították. Kora délután két kamionnal megérkezett a zenekar felszerelése is, és a technikusok hozzáfogtak a színpadépítéshez és a technika felállításához. A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat, a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet és a XVI. Kerületi Közterület Felügyelet is aktívan közreműködött a forgatás sikeres lebonyolításában.

– Hogyan lehet 400 fáklyát közel egyidőben begyújtani?
Tekintettel arra, hogy a forgatás idejében a korona vírus által okozott korlátozások érvényben voltak, kénytelenek voltunk pirotechnikusokat alkalmazni. Ők a nap folyamán „bedrótozták” mind a 400 fáklyát. Így távirányítással lehetett begyújtani a fáklyalángokat. Kivéve az elsőt, amelyet Schuster Lóránt a saját fáklyájáról lobbantott fel, miközben elmondta Honfoglalás című lemezük alapüzenetét: „Azok a hegyek még ma is állnak, azok a folyók még ma is futnak, az a csillag még ma is mutatja az utat, az a nép még ma is él.” Ezt követően a lángok elkezdtek körbe fellobbanni a kijelölt határvonal mentén. Mire körbeért a láng, és minden fáklya égett, már javában szólt a dal, s a végén a refrén: egy vérből valók vagyunk! A legvégén csattanóként a szintén pirotechnikai eszközökből – mintegy 700 darab Bengál-égőből – kialakított tűzkép jeleníti meg a nemzeti színű zászlót és a feliratot: ÖSSZETARTOZUNK, mely a videónk főüzenete.

– A megemlékezésen kívül van még valamilyen célotok a videóval?
– Igen, ez fontos, hiszen ezzel is szeretnénk az évforduló alkalmából üzenni határon túli nemzettársainknak és testvértelepüléseinknek – Csíkszentmihály, Érmihályfalva, Kishegyes, Pozsnypüspöki és Zápszony magyar ajkú lakosságának –, hogy összetartozunk, továbbra is számíthatnak ránk mindenben, hiszen minden magyar felelős minden magyarért.
Nem utolsó sorban pedig köszönetet mondunk Kovács Péter polgármesternek, aki az első pillanattól kezdve támogatta az ötletünket, köszönjük az Önkormányzat dolgozóinak, akik az adminisztrációban és a szerződéskötésekben segítettek.
Szeretnénk bátorítani minden anyaországi testvérünket, hogy az év többi napján is nyújtsunk segítő jobbot határon túli testvéreinknek. Soha ne feledjük, hogy összetartozunk!

XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor