Ugrás a tartalomra

Berobbant a vakáció, indul a kertvárosi nyári napközis tábor

☀️ Berobbant a vakáció, ezzel együtt június 20-án megnyitotta kapuit a kertvárosi nyári napközis tábor, amely mostantól 10 héten át, augusztus végéig nyújt felejthetetlen szórakozást az általános iskolás gyermekeknek a Szentmihályi Kulturális Központ területén.

Kovács Péter polgármestertől és Szász József alpolgármestertől megtudtuk, hogy több mint 60-an dolgoztak a tábori előkészületeken és vesznek részt a hetente átlagosan 150 gyermek foglalkoztatásában, ellátásában, a 15 ezer forintos heti összeg pedig tartalmazza a gyermekek napi háromszori étkezését is.

A tábort a Kerület Gazda üzemelteti, a szervezet vezetője, Csillik Kristóf örömmel számolt be arról, hogy turnusonként, azaz hétfőtől péntekig a legkülönfélébb programokkal készültek a gyerekeknek a játék, dráma és sport tematika mentén. Nem maradhat ki az ugrálóvár, a vetélkedők, a zsonglőriskola, a kézműves foglalkozások, de lesz táncház és persze koncertek is. A fix programok között szerepel az úszás, ezenkívül minden csoport ellátogat majd a Kertvárosi Tanyaudvarba és a Mátyásföldi Katonai Logisztikai Központba is. 🏊🎸🐏