Ugrás a tartalomra

Dr. Blatniczky László újabb kitüntetése

Dr. Blatniczky László

Közel két éve örömmel tudósítottunk arról, hogy az EMMI 2019. november 28-i díjátadóján kerületünk lakója, dr. Blatniczky László gyermekgyógyász-diabetológus a gyermekvédelem, valamint a gyermek- és ifjúságügy területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként „Szent Kristóf a Gyermekekért” kitüntetést és díjat vehetett át Novák Katalin államtitkártól (aki azóta a családokért felelős tárcanélküli miniszter). A főorvos úr több mint négy évtizede végzi a gyermekkori cukorbetegek kezelését és gondozását. Szerteágazó tevékenységének része a kárpátaljai magyar anyanyelvű cukorbeteg gyermekek és családjuk oktatása és támogatása is.

A minap újabb magas kitüntetést vehetett át a főorvos úr. A gyermekkori cukorbetegséggel, illetve az elhízás gondjaival küzdő gyermekekért végzett több évtizedes, áldozatos munkája elismeréseként a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel gazdagodott.
Dr. Blatniczky László gyermek-diabetológus főorvos lassan 45 éve dolgozik a Szent János Kórházhoz tartozó Budai Gyermekkórházban, melynek orvosi karához 1976-ban csatlakozott. Két évvel később azzal hívta fel magára a szakma figyelmét, hogy megszervezte és megteremtette a rendszeres diabétesz gondozást. 1990-től már osztályvezető főorvosként gyógyította a gyerekeket. 1996-tól 9 éven keresztül a Budai Gyermekkórház főigazgatójaként irányította az intézményt. Ezután pedig tudományos igazgatóként és osztályvezető főorvosként tevékenykedett. Egészségügyi menedzseri, csecsemő- és gyermekgyógyászati szakképesítései mellett laboratóriumi, endokrinológiai szakorvos, és az MDT diabetológusa cím tulajdonosa. Kiemelten foglalkozik az 1-es típusú diabétesz korai felismerésének lehetőségeivel, az optimális kezelési módszerek gyakorlati szempontjaival, valamint a diabéteszes gyermekek pszichoszomatikus fejlődésének kérdéseivel. Számos jelentős hazai és nemzetközi társaság tagja. A Juvenilis-Diab-Help Alapítvány Kuratóriumi elnökeként segítette, szervezte a diabéteszes gyermekek nyári táboroztatását is.
A doktor úr kérdésünkre elmondta, hogy míg a „Szent Kristóf a Gyermekekért” kitüntetést szigorúan szakmai szempontok alapján kapta, most a szakmaiak mellé a közéletben betöltött  tevékenység elismerése is társult, hiszen a kitüntetettől nem idegen az egészségüggyel kapcsolatos társadalmi szerepvállalás sem – szakmai bizottságok, kórházigazgatás, kuratóriumi elnökség, részvétel nemzetközi társaságok munkájában.
Miután gratuláltunk Blatniczky doktornak az újabb kitüntetéshez, megragadtuk az alkalmat, hogy egy igazán illetékestől kérdezzük meg, mi az oka, hogy a gyerekek nem kapják el a COVID-vírust.
– Elkapják ők is, de az ő „nulla kilométeres immunrendszerük” még sokkal hatékonyabb, mint az idős embereké. Az esetek többségében csak enyhe náthás tünetek kísérik a fertőzést, vagy még az sem. A baj viszont az, hogy ők ugyanúgy fertőznek, mint a covidos felnőttek, csak nem látszik rajtuk. Nem ritka, hogy a tünetmentes gyerek az óvodából importálja a családba a vírust. Az idős emberek a kor előre-haladásával egyre veszítenek immunrendszerük hatékonyságából, és ha ehhez még egyéb kockázati tényezők – cukor-, szív- tüdőbetegség, elhízás – is társulnak, fertőzés esetén nehéz helyzetbe kerülhetnek.

Mészáros Tibor

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202106-szam-20210324

Hír kategória
Közzétéve
2021. 03. 26. - 18:51
Utoljára szerkesztve
2021. 03. 26. - 18:53