Ugrás a tartalomra

Életének 92. évében elhunyt Hőgyi József

Életének 92. évében elhunyt Hőgyi József, az EMG alkatrészellátó gyáregységének egykori vezető üzemgazdásza, önkormányzati képviselő.

Rákosszentmihályon, a Béla utcában született egy szabómester édesapa és egy háztartásbeli édesanya gyermekeként, akik vele együtt négy gyermeket neveltek.  Műszaki alapismereteit a Rippl-Rónai utcai technikumban szerezte, majd elvégezte a négy és fél éves beruházási és közgazdasági iskolát is. Élete első 48 évét Rákosszentmihályon, második 44 évét Sashalmon élte le. 1958-tól az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában (EMG) dolgozott. Kezdetben a vezérigazgató sofőrjeként, majd tehetsége és szorgalma, valamint állandó tanulási vágya eredményeképpen végül vezető üzemgazdászként. Ebben a munkakörben tevékenykedett egészen a gyár megszűnéséig.  Már két évtizeddel korábban, 1970-ben bekapcsolódott a vállalati sportéletbe, ahol hamarosan az egyesület gazdasági vezetője lett. Amikor megalakult a kerület lakótelepeit felügyelő Összefogás Lakásszövetkezet, szerepet vállalt annak vezetőségében is. 74 évesen, lakossági kérésre elindult a képviselő-választáson, és körzetében meg is nyerte azt. Nyolc éven, azaz két cikluson keresztül képviselte választóit az Önkormányzat képviselő-testületében. Tevékeny emberként élt egész életében, és ezen nyugdíjasként sem változtatott. Éjszakánként taxizott, 22 évig volt közös képviselője annak a lakótelepi háznak, amelyben lakott, és volt egy vállalkozása is, amelyet egészen haláláig nem szűntetett meg. Mindezeken kívül még lánya csömöri telkének művelésére és gondozására is szakított időt. Hogy a számítógép kezelését mikor tanulta meg, az tán örök rejtély marad. Néhány évvel ezelőtt még rendszeresen járt úszni és sakkozni a régi cimborákkal.

Az élet azonban nem csak örömöket tartogatott számára. Már gyerekkorában elkezdődtek a bajok. Kilenc évesen el kellett viselnie, hogy 36. évében járó édesanyja tüdőbajban meghalt, és hamarosan követte őt a négy Hőgyi-testvér közül a két leánygyermek is. Ez gyászos időszak volt a család életében. Ám a sors később sem kímélte őt, hiszen háromszor nősült, de mindhárom felesége elhunyt. Közülük a középsőtől született egy lánya, így azért a bajok ellenére mégis megismerhette, milyen érzés nagypapának, valamint déd- és üknagyapának lenni.

Egészségével komolyabb bajok egészen az utóbbi fél évig nem voltak, akkor azonban fizikai állapota rohamosan meggyengült, és a betegségek legyőzték őt.

Hőgyi Józsefet az Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!

Forrás: XVI. Kerületi Újság