Ugrás a tartalomra

Életének 97. évében elhunyt Frankó Endre, a Mátyásföldi Repülőtér egykori parancsnoka

A Mátyásföldi Repülőtér 100 éves évfordulóján készítettünk vele interjút, amelyből kiderült, hogy már fiatalon nagyon vonzotta a repülés. Vitorlázógépekkel kezdte, majd a Repülőtiszti Iskolában képezték profi pilótává. Legkedvesebb gépe a Messerschmitt 109-es volt, amelyet mozgékonyságának, és erős motorjának köszönhetően a 2. világháború talán leghatékonyabb harci repülőjeként tartottak számon.

Mátyásföldre egyszerű beosztottként került, és egészen a reptérparancsnokságig vitte. Igaz, a történelem rajta is átgázolt, és a reptérparancsnokság után egy ideig asztalosként kellett megkeresnie a kenyérre valót. Sokoldalú tehetségére jellemző, hogy – műszaki ismereteit felhasználva – ő tervezte a Libegőt a Várhegy oldalára. Kalandos életét egy önéletrajzi kötetben meg is írta. Nevét visszavonulása után sem felejtették el, nem csak a még élő katonatársai, de az utódnemzedékek is ismerik. Elismert, megbecsült tagja volt a repülősök társadalmának. Halálhíre eljutott Orbán Viktor miniszterelnökhöz is, aki egy hosszú, személyes hangvételű levélben fejezte ki részvétét a családnak.

Utolsó éveit egy idősek otthonában töltötte, de vidámságát mindvégig megőrizte. Erre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy arra a kérdésre, mivel tölti öreg napjait, ezt válaszolta: úgy próbálom beállítani a nagy semmittevést, hogy lázas tevékenységnek tűnjön önmagam előtt is.

Minden esélye megvolt arra, hogy 100. születésnapját is megünnepelhesse, ám idős honfitársaink réme, a COVID megtalálta őt is. Ha fölnézett az égre, gyakran idézte a pilóták kedvenc mondását: ott fönt még nem maradt senki. Ő azonban mégis felköltözött oda, és fönt is marad most már örökre. Az égi légifolyosók vándora lett, már soha nem fog visszatérni közénk. Ha a fejünk fölött elzúg egy repülő és fölnézünk rá, gondoljunk kegyelettel Bandi bácsira, az egykori reptérparancsnokra!

XVI. Kerületi Újság