Ugrás a tartalomra

Főztek a doktoroknak

Amint arról igyekszünk rendszeresen beszámolni, kemény, megterhelő munka folyik az Erzsébetligeti Színházban berendezett oltópontokon. Itt mindenki a beoltandó embereket szolgálja. Voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy kell egy kis törődés az orvosoknak és az ápolónőknek is, hiszen ők most csak a feladatra koncentrálnak, önmagukkal nem nagyon érnek rá törődni.

Először március 23-án állították föl a Színház épülete mellett azt a hófehér sátrat, amelyből nemsokára ínycsiklandó illatok szöktek ki, és amelyben nemsokára derékig álltak a Liget ősrégi gesztenyefái. Aki bepillantott a ponyva mögé, azt láthatta, hogy Oláh Csaba, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat vezetője és Bácsi Gergely, a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet műszaki vezetője egy óriási bogrács mellett áll és nagy gonddal felügyelik a bográcsban rotyogó ételt. Hogy mi is történt, arról Bácsi Gergelyt kérdeztük.
– Az alapötlet nem az enyém, hiszen Oláh Csabáék már főztek a Flór Ferenc kórház dolgozóinak. Én csak azt javasoltam, hogy tegyük meg ezt a saját kerületünkben is. Csaba természetesen azonnal partner volt a kivitelezésben. Megkezdődött a szervezés, és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő fölajánlotta, hogy az alapanyagokat ő biztosítja az ételkészítéshez. A csülkös káposztára esett a választásunk, amelyet március 23-án el is készítettünk.
Az étel kiporciózásában a két „főszakács” mellett részt vett Kovács Péter polgármester továbbá a két alpolgármester Ács Anikó és Szász József is. Ők hárman egyébként is gyakran megfordulnak az oltóponton. Hol idős, közlekedni nem tudó kerületlakókat hoznak oltásra, hol az érkezők kérdéseire válaszolnak, hol pedig ételt osztanak a doktoroknak és a többi fehérköpenyes dolgozónak. Az az orvosok és segítőik az ételt elfogyaszthatták a helyszínen is, de műanyag dobozokban el is vihetik.
Az ötlet sikerén felbuzdulva Bácsi Gergely és Oláh Csaba március 30-án megismételte az akciót. Ekkor halászlé készült a bográcsban, amelyhez ezúttal Kovács Péter polgármester biztosította a hozzávalókat. A szétosztása hasonlóan történt, mint az első alkalommal, és úgy tűnt, hogy valóban jólesett a gondoskodás azoknak, akik egy szusszanásnyi szünetre leülhettek ebédelni. Mindkét megmozdulásban jelentős szerepet vállalt Antalóczy Csaba önkormányzati képviselő is. A fiúk azt tervezik, hogy amíg működik az oltópont, hetente egyszer lesz főzés is. Szponzorok hosszú sora állt a jó ügy mellé, így lesz miből főzni.

XVI. Kerületi Újság

Az újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202107-szam-20210407