Ugrás a tartalomra

Ha karácsony, akkor újra Cipősdoboz Akció!

                – Milyen célokkal vágtak neki a mostani adománygyűjtésnek? – A cél alapvetően mindig ugyanaz, igyekszünk munkánkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a legelesettebbek számára is szebbé, meghittebbé váljon karácsony ünnepe a kerületben és szerte az országban. Persze az adománygyűjtésnek ezt a módját nem mi találtuk ki. De Kovács Péter polgármesterrel 6 évvel ezelőtt azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk még hatékonyabbá tenni itt nálunk mindazt, amit a Baptista Szeretetszolgálat országosan már régóta szervez. Büszkén mondhatom, ennek eredményeként született meg az a gyakorlat, amely szinte egyedülálló az országban, és amellyel közösségünk a Szeretetszolgálat elismerését is kivívta. Sikerült ugyanis valamennyi helyi oktatási, nevelési intézménnyel kapcsolatot teremteni, rajtuk keresztül elérni valamennyi szülőt, jelentős részüket pedig meg is nyerni az ügyünknek. Az önkormányzattal, az oktatási intézményekkel, helyi civilekkel és persze az adakozókkal közösen sikerült elérnünk az elmúlt 6 évben, hogy ez vált a kerület legjelentősebb karitatív akciójává.    – De nemcsak azért különlegesek az elmúlt év Cipősdoboz Akciói, mert nagyon nagy létszámban sikerült megmozgatni az itt élőket.  – Valóban, abban is rendhagyóak vagyunk, hogy időről időre próbálunk újabb célokat megfogalmazni, ezzel is újabb motivációt adni magunknak és mindazoknak, akiket itt a kerületben megszólítunk. Amellett, hogy minden évben gondolunk azokra a családokra, gyermekekre, akik anyagi helyzetük, egészségi állapotuk vagy éppen családi kapcsolataik hiánya miatt nem tudnak igazi ünnepben részesülni, számos más helyre is tudtunk juttatni adományokat. Így például a kertvárosiak szeretetét több alkalommal is érezhették a kárpátaljai testvértelepülésünk rászorulói és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházainak lakói is. Böjte Csaba atya több alkalommal is járt nálunk egyfajta köszönetként, ami sokunknak nagy lelki élményt jelentett. Volt olyan év, hogy pénzadományokat is sikerült gyűjtenünk, amellyel támogatni tudtuk a Bethesda Gyermekkórház eszközbeszerzéseit, vagy épp a Böjte Csaba árvaházában nevelkedő gyermekek fogászati kezelését.   – Ismerve a korábbi évek gyakorlatát, ebben az évben hány családot szeretnének támogatni? – Engem minden évben büszkeséggel töltött el, hogy milyen mértékű összefogásra vagyunk képesek itt a Kertvárosban, ha rászorulókról van szó. Már eddig is legalább 6000 családot tudtunk támogatni, és biztos vagyok benne, hogy most is összegyűlik annyi adomány, hogy 1000-1500 családhoz tudjunk eljuttatni felajánlásokat. De azt gondolom, ez az a terület, ahol nyugodtan lehetünk telhetetlenek.   – Mit kell tennie annak, aki csatlakozni kíván a Cipősdoboz Akcióhoz, és milyen felajánlásokat várnak? – Amiket várunk: új vagy használt, de jó állapotban lévő játékok, iskolai eszközök, higiéniai eszközök. Ezeket kell elhelyezni egy dobozban, azzal, hogy tüntessék fel hány éves gyermeknek, és ha az adomány jellege indokolja, azt is, hogy fiú vagy lágy gyermeknek szánják. Ezeken kívül várunk tartós élelmiszereket is. Akinek gyermeke kerületi óvodába vagy iskolába jár, azok november 26-a és november 30-a között behozhatják a dobozokat az intézményekbe, de december 9-ig az Erzsébetligeti Színházban is leadhatók.        XVI. Kerületi Újság