Ugrás a tartalomra

Idősek világnapja - Nyugdíjasként is fiatalosan

Október 2-án, délután, zsúfolásig megtelt az Erzsébetligeti Színház nagyterme, az Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepi előadáson, ahol Kovács Péter polgármester és Baloghné Szabó Olga Területi Szociális Szolgálat vezetője köszöntötte a kerületben élő szépkorúakat.

A XVI. Kerületi Önkormányzat, az Erzsébetligeti Színház és a Területi Szociális Szolgálat idén is ünnepi műsorral, finom falatokkal és egy kis ajándékkal kedveskedett a nyugdíjasoknak az idősek világnapja alkalmából október 2-án.    A színházteremben annyian voltak, hogy Kovács Péter szerint lassan bővíteni kell majd a helyiséget, mert jövőre már nem fognak elférni. A polgármester megkérdezte a vendégeket, hogy ha 60 éves korig mindenki fiatal, 100 éves korig középkorú és csak utána lesz idős, akkor miért vesznek részt az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A jelenlévők egyetértettek vele abban, hogy azért, mert szeretnének fiatalosak maradni. Ehhez szükséges a mindennapos mozgás is, így a kerület vezetője meg is tornáztatta őket.  Kovács Péter hangsúlyozta: a fittséghez az is hozzátartozik, hogy a nyugdíjasok rendszeresen találkozzanak és beszélgessenek egymással, klubokba járjanak és szórakozzanak is. Végül arra kért mindenkit, hogy tapasztalataikat és javaslataikat továbbra is osszák meg a kerület vezetőivel, mert azokból sokat lehet tanulni. A polgármestert idén Felváriné Betti köszöntötte születésnapja alkalmából, majd Baloghné Szabó Olga, a Területi Szociális Szolgálat vezetője egy, az idősek tiszteletéről szóló Benedek Elek mesével üdvözölte a jelenlévőket. A műsorvezető szerepét ezúttal is R. Kárpáti Péter vállalta, aki részt vett abban a zenés produkcióban, amelyben többek között az egyik népszerű szappanopera szereplőivel (Gyebnár Csekka, Varga Izabella, Várkonyi András) lépett színpadra. Sz.R.Zs.- XVI. Kerületi Újság