Ugrás a tartalomra

Ilonka nénit már beoltották

Hervert Alfrédné Szalay Ilona néni májusban lesz 90 éves. Úgy gondolta, minden oka meg van rá, hogy éljen a lehetőséggel, és beoltassa magát a koronavírus ellen. A napokban már meg is kapta az első oltást. Megkértük, mesélje el a történetét a bejelentkezéstől az oltásig.

– Én, ahogy lehetett, már az első napon regisztráltam. Nem használok számítógépet, ezért a borítékos változatot választottam. Nemsokára 90 éves leszek, és úgy gondoltam, nem kockáztatok. Aztán egy idő után fölhívtam magát, mert türelmetlenül vártam az értesítést, és gondoltam, maguk ott az újságnál többet tudnak arról, mennyi időt kell várni (így kerültünk kapcsolatba Ilonka nénivel – a szerk.). Miután elmondta nekem – mondta Ilonka néni –, hány 90 éves van a kerületben, megnyugodtam, mert akkor már gondoltam, hogy nem arról van szó, hogy elfelejtettek, csak még nem kerültem sorra. Aztán másnap már hívott is a háziorvosom asszisztense, hogy 11-én meg kellene jelenni az Erzsébet-ligeti háziorvosi rendelőben, és Pfizer vakcinával fognak beoltani. Ez egy héttel a megadott időpont előtt történt.
Pontosan, időre kellett mennem. Az oltás előtt ki kellett tölteni egy nyomtatványt. Akinek ez nem ment egyedül, annak segítettek. Mire ezzel elkészültem, már hívtak is. Először az orvos kikérdezett, tudok-e valamilyen allergiámról, érzékeny vagyok-e valamelyik gyógyszerre, meg még sok hasonló kérdésre kért választ. Megmérték a vérnyomásomat, a testhőmérsékletemet, és azt is megkérdezték, voltam-e beteg a közelmúltban. Aztán megkaptam az oltást, kiküldtek, és azt mondták, nem lehet azonnal hazamenni, mert egy 30 perces megfigyelés következik. Elmondták, hogy esetleg milyen utóhatások jelentkezhetnek ilyenkor – például szédülés, enyhe fájdalom a szúrás helyén vagy a karban, hányinger – de én egyiket sem tapasztaltam. A fél órás megfigyelés alatt a velem együtt várakozóknál sem lépett fel semmilyen utóhatás. Elmondták azt is, hogy ilyesmi inkább a második oltás után szokott föllépni, de nem túl gyakori, csak előfordulhat. Aztán a fél óra leteltével megkérdezték, jól vagyok-e, majd elengedtek. Egyúttal közölték azt is, hogy március 4-ére várnak a második oltásra.
Megmondom őszintén, azt hittem, hogy sokkal többet kell majd várnom. Nagyon jól volt megszervezve a dolog, és mindenben segítettek.

Mészáros Tibor

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202104-szam-20210224