Ugrás a tartalomra

Ismét megrendezték a Duna Karnevál Nemzetközi Néptáncversenyét kerületünkben

Észak-Macedónia táncegyüttesének győztes produkciója
Az Arany Lánchíd-díjban részesült észak-macedón táncegyüttes Mucsi Jánossal, a Duna Karnevál megálmodójával
A rendezvény főtámogatója az OTP Bank volt
A nemzetközi néptánc seregszemle részvevői az Erzsébetligeti Színház színpadán
Kovács Péter polgármester és Szabó Csilla, az Erzsébetligeti Színház igazgatója nyitották meg az idei Lánchíd Néptáncversenyt
India produkciója a Lánchíd Néptáncversenyen
Észak-Macedónia férfi táncegyüttesének produkciója
A nemzetközi néptánc seregszemle részvevői az Erzsébetligeti Színház színpadán
a versenyen kívüli produkciókban Görögország, Olaszország és Portugália csapatai alatt dübörgött a színpad
a versenyen kívüli produkciókban Görögország, Olaszország és Portugália csapatai alatt dübörgött a színpad

💃🎻 Idén is vérpezsdítő karneváli hangulatot hozott az Erzsébetligeti Színházba a Duna Karnevál Nemzetközi Néptáncversenye június 9-én.

Kovács Péter polgármester a nemzetközi néptánc seregszemle megnyitásaként köszönetet mondott a Duna Karnevál szervezőinek, amiért már a 11. alkalommal rendezik meg kerületünkben a nemes versengést, erősítve a kultúrák közötti párbeszédet és a hagyományőrzést.

Ráadásul – mint hozzátette - most két év kényszerszünet után kopoghattak újra a csizmák és pöröghettek a szoknyák a színház színpadán. A XI. Lánchíd Néptáncversenyre ezúttal négy ország – India, Észak-Macedónia, Bulgária és Mexikó - táncegyüttesei neveztek be, míg a versenyen kívüli produkciókban Görögország, Olaszország és Portugália csapatai alatt dübörgött a színpad.

A társulatok produkcióit ezúttal is egy nemzetközi zsűri értékelte és ítélte oda az Arany-, Ezüst-, Bronz Lánchíd-díjakat és különdíjakat. A legjobbnak járó arany kitüntetést idén - nagy éljenzés közepette - az Észak-Macedón táncegyüttes vehette át Mucsi János, Harangozó Gyula-díjas koreográfustól, a Duna Karnevál megálmodójától.

A rendezvény főtámogatója idén is az OTP Bank volt.

Fotók: XVI. Kerületi Újság

Hír kategória
Közzétéve
2022. 06. 10. - 11:37
Utoljára szerkesztve
2022. 06. 10. - 12:19