Ugrás a tartalomra

Karácsonyi üdvözlet az egészségügynek

Egy baráti beszélgetésben hallottam az alábbi történetet, és úgy gondoltam, érdemes arra, hogy megosszam a Kedves Olvasókkal.

A 2020-as év mindenkinek nehezebb volt, mint a korábbiak. Mindennapjaink része volt az aggódás, a bizonytalanság, amitől a legtöbben még fáradtabbak és lobbanékonyabbak lettünk. Így volt ez a Sashalmi Tanodában is, ahol ennek ellenére mindenki fegyelmezetten alkalmazkodott a kényszerhelyzethez. Aztán megérkeztek az egyetemisták tesztelni. A pedagógusok láthatták, milyen védőfelszerelésben dolgoznak, ami testközelből egészen megdöbbentő volt. Igaz, minden porcikájukat védte a ruha, de ennek az volt az ára, hogy fiatal, törékeny lányok meleg, levegőtlen kezeslábasban naphosszat végezték fokozott megterhelést jelentő munkájukat. Többen ekkor döbbentek rá, mennyivel nehezebbek, fárasztóbbak lehetnek nekik a megváltozott munkakörülmények.

Az egyik pedagógust nem hagyta nyugodni a látvány. Estére megérett benne az elhatározás, hogy küldjenek karácsonyi jókívánságokat, köszöneteket az egészségügyben megfeszített munkát végző dolgozóknak. Felvetette az ötletet az iskola vezetősége előtt is, akiktől rögtön lelkes támogatást kapott. Ezen felbuzdulva elképzelését megírta a kollégáinak is, hiszen az első hullámmal elmúlt már a tavaszi lelkesedés, az este 8 órakor szokásos elismerő taps, az odafigyelés. A jó ügyért azonban újból megmozdultak a tanártársak. RRögtön volt, aki felvállalta a gyerekek mozgósítását rajzok készítésére, elismerő sorok, köszönetek megfogalmazására.Másvalaki lefényképezte az elkészült munkákat, sőt QR-kódokat is készített a diákok zenei produkciójához, és volt, aki felvette a kapcsolatot az egészségügyi dolgozók szervezetével, hogy digitális formában minden rendelőbe és kórházba eljusson a tanulók elismerő szeretete és üdvözlete.

Miután minden készen állt, már csak „postázni” kellett az elkészült munkákat. Igen ám, de mostanában csak nagyon alapos indokkal lehet látogatni az egészségügyi intézményeket. A szülők közösségét kérték meg, hogy aki kórházban, rendelőben vagy a mentőknél dolgozik, jelentkezzen, hogy bevihessen egy-egy alkotást a munkahelyére. Órákon belül olyan tömegesen jelentkeztek a szülők, hogy már nem is jutott mindenkinek gyerekmunka. Az ötletgazdát igazán meghatotta ez a lelkesedés. Az iskola közössége rövid időn belül megvalósított egy ötletet. Mindenki átérezte, mennyire megérdemlik a másokért dolgozók a köszönetet és az elismerést erő feletti munkájukért.

Ennél már csak az volt meghatóbb, amikor másnap már köszönő levelet kaptak a kórházi dolgozók aláírásával, akik hálájukat képekkel is illusztrálták. Az egyik pedagógus elmesélte, orvosa azt mondta, idén ez volt az egyik legszebb karácsonyi ajándéka. Egy kórház pedig Facebook-oldalára is feltette, mennyire örültek a gyerekek jókívánságainak, köszönetének.

Aki a történetet megosztotta velem, elmesélte, hogy a Sashalmi Tanoda közössége mindig is igényes volt munkájára, szellemiségére. Ez a közös élmény azonban mindenkit kizökkentett kissé a fásult aggodalomból és leterheltségből.

Mi pedig annyit tehetünk hozzá, hogy nem csak az egészségügyieket, de önmagukat is megajándékozták egy közösségi, vagy inkább közösséget erősítő élménnyel. Az ötlet és a kivitelezés elismeréséül – este 8-kor, vagy bármikor máskor – zúgjon most a taps az ötletgazdának és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult az akció megvalósításához, annak sikeréhez.                    

M.T.

A XVI. Kerületi Újság legfrissebb száma: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/20211-szam-20210113