Ugrás a tartalomra

Magyar szépmesék - Március tizenötödike

Fogalma, eszméje, fennkölt elfogódott hangulatot gerjeszt bennünk, elragad, hallatára ritmust vált a szívünk dobbanása. Most, hogy ismét közeledik, soha el nem kopható, hanem az évtizedek – lassan századok –, múlásával egyre nemesedő érzelmeket kelt. 

1848. március tizenötödikével évezredes történelmünk legmegrázóbb legfelemelőbb időszaka kezdődött. Szeretnénk visszahozni a napot, vagy ott lenni és részt venni, tenni együtt velük. Velük, akikkel csak lélekben azonosulhatunk. Velük, akik a nagyszerű pillanat ostorcsapására azonnal látták, tisztán érezték, hogy most cselekedni kell. És cselekedtek olyan határozottan, felkészülten, és olyan egyszerűen, mintha mindig forradalmat csináltak volna.
Ma róluk szóljon az írás, hozzájuk szálljon a gondolat. Mi történt ezen a napon és az utána következő hónapokban?
Azt az iskolában megtanultuk és évről évre az ünnep alkalmával egyre bővülő ismereteket kaphattunk. Jelesebbnél jelesebb mesterek sok száz kötetnyi anyaggal tisztelegtek a magyarság e rövid, de sorsfordító korának, amelyet sokan, százak, ezrek alakítottak, százezrek vettek részt benne, magyarok, lengyelek, osztrákok és más nemzetek fiai. De most nem elsősorban a történelemmel, az eseményekkel foglalkoznánk, hanem azok résztvevőivel, alakítóival. A személyiségükhöz fűződő momentumokkal, a rájuk jellemző attitűddel elevenítsünk föl néhány epizódot.
Petőfi Sándor. A Tízek Társaságának alapítója, de mindannyian tudják, hogy mint fő „programozó”, első az egyenlők között. Már március 14-én megírta a Nemzeti dalt, de csak másnapra tartogatta, nem volt hajlandó felolvasni, elszavalni, elordítani, ahogy később tette. De még este a Pilvaxban a kezében tartott piszkozatba az egyik jurátus (joghallgató), Szikra Ferenc bepillantva így szólt: Ohó Petőfi barátom, előbb talpra kell állítani a magyart, csak aztán RAJTA. Petőfi utálta, ha kritizálják, de most habozás nélkül elfogadta. Március 15-én Pesten vagy négy helyen maga a költő adta elő a Talpra Magyart, hogy azután napokon belül Vastól Szatmárig és Túróctól Küküllőig harsogjon át az országon.
Esőben várakozott a tömeg a Landerer és Heckenast nyomda előtt, (a mai Szép utca-Kossuth L. utca sarok) sürgetve a Tizenkét Pont meg a Nemzeti Dal megjelenését.  Ekkor Jókai Mór szól, hogy mindenki hallja „Polgártársak, ha egy kis eső elől is paraplét feszítünk, mit teszünk maholnap puskagolyók ellen?” Erre egyszerre kattan be a többezer esernyő. – Jöhetnek a puskagolyók.
Széchenyi István értesülve a dologról annyit mond: „hagyd el kérlek, parapli revolució volt az”. A Legnagyobb Magyar (Deákkal, Batthyányval, Telekivel a fontolva haladókat erősítette) viszont már ezt írta pár nappal később „az én politikám biztos volt… de lassú, Kossuth egy kártyára tett mindent, és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám, tán húsz év alatt sem bírhatott volna előállítani”.
Vajda János a Városháza előtt elkiáltja: Fel Budára! Minek? Táncsics Miska ott ül. Az akkor már húszezernyi ember megindul a még át nem adott Lánchídon, vagy inkább mellette a hajóhídon Táncsicsért, ki-ki nemzeti zászlóval, de legalább kokárdával díszelegve. Jókai szerelmétől, Laborfalvi Rózától kapott ötszínű kokárdát, azért ötszínűt, mert az „ édes” Erdély kék piros sárga színeiből, a kék sárga volt a piros fehér  zöld mellett. Felemelő pillanat: az elcsigázott Táncsicsot, a nép barátját Nyáry Pál alispán, a főrend karolva kíséri ki a börtönből, és együtt húzza a kocsiját a joghallgató és a cipészinas. – Együtt a nemzet. Már csak egy ugrás a törvényes egyenlőségig, közteherviselésig. – De addig még egy hősies honvédő háborút kellett végigküzdeni.
Kossuth Lajos: Urak, a földesúri dézsma megszűnt a papi dézsmának is meg kell szűnni! Szerezzék meg önök a magyar katolikus klérusnak azt a dicsőséget, hogy maga mond le róla, ne várják, hogy én tegyem meg az indítványt, tegyék meg önök!
Debrecenben, hideg éjjelen didergő honvédet lát őrségben. Mióta őrködsz? Négy órája és még nem váltottak fel. Felváltalak én. Azt nem lehet, főbe lőnek. Mitől se tarts, add át fegyvered és menj a napos tiszthez. Parancsolom! A vártára érve a tiszt rákiált a katonára. Hogy merted elhagyni az őrhelyed? Fölváltottak, uram. Valami nagy úr lehet, mert ugyancsak parancsolt. A tiszt ész nélkül rohant, rosszat sejtve, mert valóban Kossuth sétált ott fegyveresen. Ön a napos tiszt? Igen uram. Vegye a puskát, reggelig fog itt őrt állani.
Batthyány Lajosné Zichy Antónia a kor egyik leglelkesebb grófnője. A vészterhes napokban, ha engedték, gyakran látogatta férjét fogságában, volt, hogy a gyerekeikkel együtt, reménykedett ura szabadulásában. 
Damjanics János feleségével, Csernovics Emíliával nőegyletet alapított a hadiözvegyek és árvák támogatására. Fia, Batthyány Elemér szerette volna feleségül venni Erzsébet királyné unokahúgát. „Gyilkosok családjába nem nősülünk” írta, és a fiú szót fogadott, a házasság nem jött létre.
Deák Ferenchez fordul egy társaságban Perczel Mór és kérdi: Ferkó, hiszed-e, hogy Széchenyi csakugyan megbolondult? Ilyenek vagytok édes barátaim! Amíg megvolt az esze, azt mondtátok róla, hogy bolond. Most pedig, mikor csakugyan megőrült, nem hiszitek.
„Egyszer kocsikázni mentem Inkey Kálmánnal, aki ügyes, de vakmerő hajtó volt. A négy ló a göröngyös útra érve is nekitüzesedve sebesen ragadta a könnyű kocsit. Ösztönszerűleg a gyeplőkbe kaptam, mire Inkey ezt mondja: – Feri bátyám, ha bele nem kap a szárba, tán megmenekszünk, de ha belekapkod, okvetlen elveszünk. Barátom, a mi helyzetünk éppen ilyen, én megyek, szerencsés utat!”
Deák Batthyányval együtt lemondott, mert szabadulni akart a tárcáját ért különböző véleményektől, instrukcióktól. – Akkor a népek tavasza után egyedül a magyar volt a végsőkig kitartó.  
A nemzet összefogása, egyetértése, lelkesedése,  áldozatvállalása mellett sem sikerült a modern független Magyarország megteremtése, amely csak később a kiegyezés után kezdődhetett, olyan személyiségek részvételével, akik már ’48-ban hitték és akarták a változást, a reformokat.  
Európa csendes, újra csendes
Elzúgtak forradalmai.
Szégyen reá! Lecsendesült és
Szabadságát nem vívta ki – írja kiábrándultan Petőfi.


Hegyi Ákos, XVI. Kerületi Újság

Hír kategória
Közzétéve
2021. 03. 14. - 21:10
Utoljára szerkesztve
2021. 03. 14. - 21:13