Ugrás a tartalomra

Miénk a legkorszerűbb orgona

Az orgona mérete miatt koncerttermek és templomok hangszere. Páratlanul teljes, összetett hanghatása egy egész zenekar helyettesítésére képes. E hangszer népszerűsítésére 2019-ben hozták létre hagyományteremtő szándékkal az Orgonák éjszakája című országos rendezvényt, amelynek keretén belül Magyarország  számos pontján egyszerre szólal meg a hangszerek királynője. A repertoárt a helyiek állítják össze, de van egy zenemű, amely mindegyik helyszínen felcsendül. Szerzője Beischer-Matyó Tamás, címe: Invocation.

Idén a Mátyásföldi Szent József Katolikus Templom is csatlakozott az Orgonák éjszakájához. Augusztus 8-án 19 órakor kezdődött a templomi koncert, ahol az or­gonát Mihály Etelka szólal­tatta meg,  a prózai részeket pedig Zsolczer András előadásában hallhatta a közönség. A koncert előtti ismertetőben elhangzott, hogy a templom orgonája az elmúlt évtizedekben többször is átesett kisebb nagyobb felújításokon, a többi között 2012-ben, amikor három új sípsorral gazdagodott a hangszer. Az áttörést jelentő felújítás azonban 2016-ban valósulhatott meg, amikor három manuálos játszóasztal kapcsolódott a hangszerhez, teljes egészében digitális vezérléssel. Az akusztikus regiszterek megtartása mellett egy számítógép még 60 síp digitális hangját képes megszólaltatni, teljes összhangban a hagyományos hangzással. A rendszerhez olyan elemek is tartoznak, mint az érintőképernyő, a nagy kapacitású digitális memória vagy a beépített vetítőrendszer. Ezzel e pillanatban a mátyásföldi templomban van az ország egyik legkorszerűbb orgonája, amelyhez hasonlóak lehet, hogy máshol is vannak, de korszerűbbek biztosan nincsenek. A patinás mátyásföldi templomban észrevétlenül, csak hatásában érezhetően, de jelen van a XXI. század technikája.
 

Mészáros Tibor, XVI. Kerületi Újság