Ugrás a tartalomra

Népdaléneklés Skype-on Interjú Varga Laurával

Varga Laura

Varga Laura a tavalyi évben nyerte el a Budapest Főváros XVI. kerület Ifjú Tehetsége díjat Magyar zeneművészet kategóriában. A Kertváros számos rendezvényén találkozhattunk vele, ahol autentikus népdalok magas színvonalú előadásával hívta fel magára a közönség figyelmét. Ám nem csak a zenéről beszélgettünk vele.

– Melyik iskolába jársz jelenleg, és hová felvételiztél?
– A Budapesti Ward Mária Gimnáziumban érettségiztem. Idén kihagyok egy évet, mert még nem vagyok biztos, melyik irány az igazán nekem való. Ebben az évben dolgozom, lehetőség szerint ki szeretném próbálni magam olyan helyeken, amiben el tudom magam képzelni. Szeretnék nyelvtanfolyamra járni, hogy németből megszerezhessem a középfokú nyelvvizsgát. Rajzolni, zenélni és sportolni is több időm lesz.

– Mik a tapasztalataid a távoktatásról?
– A tanáraink minden igyekezettel próbálták leadni az anyagot, feladatokkal, dolgozatokkal is elláttak minket. Változó, hogy kinek mennyire volt nehezebb így tanulnia. Sok osztálytársamnak hatásosabb volt így felkészülni. Nekem kissé nehézkesebben ment, hiányzott a tanár jobban kifejtett magyarázata, mert így magamtól néha kissé bizonytalan voltam, több elakadásom volt. Közben meg kellett tanulnunk jól beosztani az időnket, mert azon is állt vagy bukott a tanulás hatékonysága.
– Milyennek találtad az érettségit ilyen körülmények között?
– A portán lábtörlés és kézfertőtlenítés után engedtek fel minket a beosztás szerinti termekbe, természetesen maszkban. Mikor megláttuk egymást az osztálytársakkal, nagyon megörültünk egymásnak. Ez egyébként sokat oldott a vizsgadrukkon. Pozitív csalódás volt, mert nehezebbre számítottunk.  

– Hogyan tartottad barátaiddal a kapcsolatot?
– Szerencsére az interneten könnyű. Sokat csetelünk, és heti 1-2 hosszabb videóhívást is be szoktunk iktatni, bár nagyon hiányoznak a személyes találkozások.

– Miként gyakoroltad a népzenét ezekben az időkben? Volt-e távoktatás a Rácz Aladárban?
– Énektanárommal, Király Györgyi nénivel Skype-on továbbra is megtartjuk az órákat.  Sajnos a videóhívás néha akadozik, így néha nevetésbe fullad egy-egy próbálkozás. Most érettségi után még több időm van gyakorolni és új dalokat tanulni.

– Számíthatunk e további fellépéseidre a járvány után?
– Természetesen, ha hívnak, szívesen megyek.


Gueth Ádám - XVI. Kerületi Újság

Hír kategória
Közzétéve
2020. 05. 22. - 08:47
Utoljára szerkesztve
2020. 05. 22. - 12:48