Ugrás a tartalomra

Polgármesteri helyzetjelentés

Kovács Péter polgármester május 28-án foglalta össze a 16tv kérdéseire az elmúlt hét eseményeit. Az összefoglaló sok közérdekű információt tartalmaz, ezért rövidített változatát írásban is közöljük.
Változtak a rendeletek
Az elmúlt időszakban változás állt be a vírushelyzet megítélésében. Ennek alapján a kormány a szigorú szabályok óvatos lazítása mellett döntött. Ennek értelmében már Budapesten is lehet használni az éttermek belső tereit. A védőtávolságot azonban ajánlatos megtartani és az alkalmazottaknak még kötelező a maszk viselése. Megnyitottuk a játszótereket is, és nyithatna a strand is. Utóbbit azonban nem a vírushelyzet, hanem a szeszélyes időjárás hátráltatja. Az uszodák közül csak azokat lehet megnyitni, amelyek nyitható tetővel rendelkeznek, így a mi uszodáink még nem látogathatók.

Az iskolákról
A pünkösdöt követő héten megnyitnak az iskolák is, ahova nem kötelező menni, de lehet. Elsősorban a gyermekek felügyelete a cél, de lehet szó korrepetálásról, felzárkóztatásról, konzultációról is, az órarend szerinti tanítást azonban már az iskolaév végéig nem tervezi a fenntartó. A gyermekfelügyelet azonban nem ér véget június közepén, amikor eredetileg a tanév vége lett volna, hanem igénybe vehető egészen június végéig.

A napközis táborról
A fentiekkel átfedéssel az Önkormányzat napközis tábora június közepén megindul. Keveseket érint, de jó tudni, hogy a Göllesz Iskola a speciális nevelési igényekhez igazodva és az integrációs nehézségeket látva saját napközis tábort üzemeltet a nyári szünet végéig.

A veszélyhelyzet várható végéről
A Kormány beterjesztette a Parlament elé a veszélyhelyzet lezárásával kapcsolatos törvényjavaslatot, amely várhatóan úgy rendelkezik majd, hogy július 20-a környékén vonják vissza az egészségügyi biztonsági intézkedéseket. A XVI. kerületi Önkormányzat a veszélyhelyzetben hozott aktuális rendelkezéseit, szolgáltatásait és segítő szolgálatait az említett időpontig fenntartja. Így azokat a bkkmaszk@bp16.hu e-mail címen kortól függetlenül bárki igényelheti neve, címe és telefonszáma megadásával, valamint továbbra is bevásárolunk az időseknek, akik biztonsági okokból még nem szeretnék elhagyni otthonukat.

Változás a földutak felszámolásával kapcsolatban
Kovács Péter felháborítónak tartja a főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek azt az intézkedését, amellyel leállította a főváros összes XVI. kerületi útépítését, még azokat is, amelyeknek terveit, és szakhatósági engedélyeit a kerület a főváros helyett saját költségén már elkészíttette illetve beszerezte (Magtár és Rózsa utca buszközlekedés által étintett szakaszai), és ingyen átadta megvalósításra. A következő 4 évre 16 további kerületi utca rendbetétele volt a tervekben, de így azokra sem fog sor kerülni.

Az egészségügyi szolgáltatásokról
Az egészségügyi szolgáltatások továbbra is csak előzetes időpontkérés után vehetők igénybe. Először a háziorvost kell felhívni, és az ő beutalójával lehet bejelentkezni a szakrendelőbe. Sürgős esetben a háziorvos kér időpontot a páciensének, hogy soron kívül fogadja betegét a szakellátás.

A Szakrendelő felújításáról
A Szakrendelővel kapcsolatos munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak. Kisebb problémák persze vannak, például egy ilyen, hogy a tervek nem mindig egyértelműek, és ilyenkor rá kell kérdezni a tervezőnél az elképzelésre. Ez időben csúszást még nem okozott, de a tervezőt ösztönözném egy kicsit szorosabb együttműködésre a kivitelezővel. Természetesen vannak most is előre nem látható, rejtett problémák is. Ki gondolta volna, hogy a 2004-es felújításnál a régi padlóburkolatot nem kicserélik, hanem ráteszik a régire. Most mindkettőt fel kell szedni, ami időben és pénzben is károkat okoz. Ezek a gondok azonban jelentős időbeli csúszást még nem okoztak.

Forrás: 16tv