Akik kollégánkat, Gueth Ádámot közelebbről ismerik, tudják, hogy lelkes és tájékozott filmrajongó, és az újságíráson kívül a filmkészítés is közel áll a gondolatvilágához. A közelgő március 15-éhez kapcsolódóan bemutatjuk ezt a „másik Gueth Ádámot”, aki társ-forgatókönyvírója a Szabadság, harc című kisjátékfilmnek, amely a közelmúltban a legnépszerűbb videó megosztó portálon is elérhetővé vált. A film az 1848-49-es szabadságharc forgatagában egy ifjú magyar honvéd és egy ifjú magyar, de osztrák egyenruhában harcoló honfitársának feszültségekkel teli találkozását mutatja be.
– Hogyan született meg a film ötlete?
– Gyermekkoromtól érdekelt maga a filmezés, a történelmi filmek pedig különösen. Mindig írogattam kis történeteket, forgatókönyveket, a barátaimmal és egyetemi csoporttársaimmal is készítettünk rövidfilmeket. A Szabadság, harc ötlete onnan ered, hogy a történelem szakos diplomamunkámat Zágonyi Károlyról írtam, aki 1848-49-es ténykedése után Amerikában részt vett a polgárháborúban. Behatóan tanulmányoztam ezt az időszakot, Észak és Dél küzdelmét. Megihletett a gondolat, hogy ebben a háborúban lényegében olyan emberek fogtak fegyvert egymásra, akik közös nyelvet beszéltek, korábban egy országban éltek és lényegében csak az egyenruha döntötte el, melyik oldalon harcoltak. Erről írtam 2017 januárjában egy rövid forgatókönyvet.
– Hogyan lett mindebből egy a ’48-49-es szabadságharcot bemutató alkotás?
– 2017 nyarán egy barátom esküvőjén ismertem meg Csáji László Koppány néprajzkutatót, aki korábban több dokumentumfilm elkészítésében vállalt szerepet. Elmeséltem neki az ötletemet erről a különös „frontbarátságról”. Ő nagyon helyesen azt javasolta, hogy dolgozzuk át a történetet magyar közegre, a hazai közönség számára. Koppány el is készítette ennek a forgatókönyvnek az első változatát, melyben megmaradtak az eredeti történet főbb elemei, de a szereplőket és a dialógot a szabadságharc korszakába helyezte. Ezután már közösen dolgoztunk rajta, több mint egy évig. De nagyon sokan segítettek minket tanácsaikkal, meglátásaikkal, amiért köszönettel tartozunk nekik.
– Anélkül, hogy lelőnéd a film csattanóját, el tudnád mondani az olvasóknak, hogy miről szól?
– 1849 februárjában járunk a dél-erdélyi harcok színterén. Egy fiatal magyar honvéd leszakad az egységétől és menedéket keres magának éjjelre. Útja egy elhagyatott pincéhez vezet, ahonnan magyar nyelvű imádság hangjai szűrődnek ki. A bent imádkozó katona viszont az ellenség fehér egyenruháját, egy osztrák császári uniformist visel. Először természetesen fegyvert rántanak egymásra, szitkozódnak, ám párbeszédük nyomán megismerik a másik fél indítékait, mozgatórugóit. De a többi legyen meglepetés!
– Mennyire tekinthető valósnak, hogy magyar honfitársaink is harcoltak a császári oldalon?
– A filmben az osztrák egyenruhás katona utal Puchner Antal Szaniszló tábornokra, aki Erdélyben vezette a császáriak csapatait. Ő magyar nemzetiségű volt, az utolsó erdélyi országgyűlést – mely kimondta a Magyarországgal való uniót - még ő nyitotta meg. Ezután viszont Puchner átállt a másik oldalra, és Bem tábornok vele volt kénytelen viaskodni. De említhetném a fekete-huszárokat, akik csellel, magyar szóval hívogatták át az ellenséghez honfitársainkat. Sokaknak okozott komoly lelki vívódást az uralkodóra tett eskü, és volt, aki inkább a császári sast választotta, mint a magyar kokárdát. Ha tetszik, ha nem, ezt a korszakot átitatja a nemzeti romantika és nem mindig gondolunk bele abba, hogy lehettek emberek, akik máshogyan gondolkodtak a világ és Hazánk dolgairól. Mi el akartuk kerülni a hollywoodi típusú filmek sematikus ábrázolását, melyben az ellenség csupán két lábon járó egyenruha. Meg akartuk mutatni a másik oldal emberi indítékait.
– Egyeztettetek szakértőkkel, hagyományőrzőkkel a forgatás előtt?
– Természetesen. A történelmi hitelességet illetően Fodor Gergő történész, jóbarátom segített minket. De szintén köszönet illeti a Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület tagjait, akik a statiszta munkán túl korhű felszereléssel járultak hozzá a sikeres forgatáshoz. Komoly kutatómunkát végeztünk, hogy a bemutatott tárgyi kultúra és az elhangzottak a lehető legközelebb álljanak a történelmi valósághoz. Százszázalékos hitelesség persze nem létezik, de törekedtünk rá.
– Voltak olyan filmek, melyek hatottak rátok a forgatókönyv megírásakor?
– Nagyon szerettük volna, ha a szavak helyett a szereplők tekintete beszél. Sokszor a hallgatás, vagy egy pillantás többet árul el, mint több sornyi szöveg. Erre nagyon jó példák a ’60-as évek western filmjei, vagy Jancsó Miklós rendezése, a Szegénylegények. Hála Istennek a színészeink remekül oldották meg a feladatot, sok esetben éppen ők javasolták a szövegkönyv megkurtítását, ami javára vált a darabnak.
– Mesélj egy kicsit a produkcióról és a forgatásról!
– Mint már említettem, Koppány és jómagam írtuk a forgatókönyvet. Koppány később a produceri munkálatokban szintén tevékenyen kivette a részét, a film rendezőjével, Sára Balázzsal együtt. A sors különös fintora, hogy annak idején Balázs édesapja, Sára Sándor rendezte a szintén ’48-49-es témájú 80 huszár című filmet. Mindenképpen szeretném kiemelni még a színészeinket. A két főszereplő közül Tóth János Gergely egy feltörekvő tehetséges színpadi színész, Dévai Balázst pedig a színház mellett a magyar szinkronból ismerhetik a kedves nézők. De meggyőző alakítást nyújt egy fontos mellékszerepben Jerger Balázs is. Úgy hiszem, nem lehet panasz a játékukra.
Maga a forgatás másfél év tervezgetés után 2019 februárjában a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósulhatott meg, és három napot vett igénybe. Egy szentendrei képzőművész, Nagy Kristóf pincéjében, valamint a budai hegyekben készítettük a felvételeket. A külső és belső helyszíneket a valóságban több tíz kilométer választotta el, de a vágás csodájának köszönhetően ez rejtve marad. A teljes stáb keményen dolgozott, a hideg, a zord körülmények és a füst ellenére is. Ezután a vágás még hónapokat vett igénybe, majd 2019 októberében mutatkozhatott be a film a nagyérdemű előtt.
– Hol és mikor találkozhatott először a filmmel a közönség?
– 2019. október 4-én mutattuk be a filmet az Uránia moziban, több mint 300 fős közönség előtt. Majd október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján a köztévében is levetítették. Hihetetlen élmény volt a nagyvásznon, majd a televízióban látni mindazt, amit megálmodtunk, mert sokszor hittük azt, hogy mégsem tudjuk megcsinálni mindezt. Hálával tartozunk a Jóistennek, a teljes stábnak, a színészeinknek, és mindenkinek, akitől segítséget kaptunk. A Szabadság, harcot vándormozis vetítésekkel kívántuk volna terjeszteni szerte a Kárpát-medencében, de a járvány sajnos közbeszólt. Ezért is döntöttünk úgy, hogy elérhetővé tesszük az online-térben mindenki számára, és sok pozitív és építő jellegű hozzászólást és sajtóreakciót kaptunk vele kapcsolatban.
– A filmet Sára Sándor emlékének ajánlottátok. Ő még esetleg láthatta a filmet?
– A premiert sajnos beárnyékolta, hogy körülbelül egy vagy két héttel előtte Sára Sándor elhunyt. Amikor Balázs felvetette a lehetőségét, hogy a Szabadság, harcot édesapja emlékének ajánlaná, egyetlen percig sem haboztunk. Sára Sándor a kész filmet már sajnos nem láthatta, de majdnem kész állapotában megtekintette és javaslatokkal is élt a vágást és az utómunkát illetően. A díszbemutatón egyperces néma felállással adóztunk az emléke előtt.
– Hol tekinthető meg a film?
– A Youtube-on bárki számára elérhető, Szabadság, harc címmel, körülbelül 24 perces játékidővel. Ha a járványhelyzet engedi, beszélgetésekkel egybekötött nyilvános vetítéseket szeretnénk tartani belőle, elsősorban fiatalok, iskolások számára, akár egy rendhagyó történelemóra keretében. A kedves olvasókat is arra bíztatjuk, hogy ha tetszett nekik, nyugodtan terjesszék és osszák meg barátaikkal, ismerőseikkel.
– Sokan szorgalmazzák történelmi játékfilmek készítését. Gondolom, egyetértesz ezzel. El tudnád képzelni a kisfilmeteket egészestés változatban?
– Igen, el tudom képzelni, hogy működhetne. Sőt akár színdarabként, hiszen igazi kamaradrámáról lenne szó, lényegében egyetlen helyszínnel, két szereplővel. Támogatom, hogy nagyköltségvetésű, egészestés mozifilmek készüljenek, abban az esetben, ha ezek az alkotások össznemzeti jellegűek és a társadalmi megbékélést segítik a különböző oldalak között és nem másítják meg a történelmi tényeket. A mi filmünk központi kérdése ez volna: be lehet-e temetni a lövészárkokat az egymásnak feszülő táborok között? Bár a Szabadság, harc 1849-ben játszódik, hiszem, hogy fontos és egyetemes gondolatokat továbbít a ma emberének is. Ez a történet játszódhatott volna az amerikai polgárháborúban, Észak-Írországban, a délszláv háborúban vagy minden olyan helyzetben, ahol csak az egyenruha különböztette meg egymástól a feleket. Bízunk benne, hogy a film megtekintése után jelképesen mindannyian képesek leszünk elszívni egy békepipát.
XVI. Kerületi Újság