Ugrás a tartalomra

Új mentőautó a kerületnek

Az Országos Mentőszolgálat folyamatosan fejleszti autóparkját, és ez már a XVI. kerületben is érezteti hatását. A mátyásföldi mentőállomás ugyanis a közelmúltban vett át egy vadonatúj, a XXI. század minden követelményének megfelelő mentőgépkocsit. Szőke Lajost, a mentőállomás vezetőjét az új járműről, valamint az idei szeszélyes nyári időjárás hatásairól kérdeztük.

– Autóparkunk negyedik darabja egy Mercedes Sprinter típusú gépjármű. Felszereltsége minden igényt kielégít, így elmondhatjuk, hogy bármilyen esethez vonulunk ki, a beteg vagy a sérült ellátásához minden adott. Ilyen például a defibrillátor vagy az egyéb belgyógyászati beavatkozásokhoz szükséges eszközök, de csonttörést vagy akár égési sérülést is el tudunk látni. Ugyanilyen korszerű az a gépezet, amely mozgatja ezt a száguldó minikórházat: öthengeres, 2686 köbcentis, 156 lóerős motorja van hidraulikus fékrendszerrel, amely automatikus blokkolás- és kipörgés gátlóval, valamint elektronikus fékerőelosztóval kiegészítve teszi igazán biztonságossá a járművet. Ez már a harmadik sárga mentőnk a kerületben. A negyedik, régebbi kocsinkkal azonban nem lehetne összetéveszteni.

– A sárga mentők mennyivel tudnak többet elődeiknél?

– Ezek legfeljebb néhány évesek, míg a fehér mentők között már sok a matuzsálem. Ennek megfelelően az újakat a gyártásukkor beszerezhető legkorszerűbb eszközparkkal szerelték fel, és persze az orvosszakmai szempontokon túl az sem mindegy, hány százezer kilométert teljesítettek már. A fehér mentőkben is megvan minden, ami az ellátáshoz kell, csak éppen nem a legkorszerűbb változatban. Emellett alapvetően javítja a gyógyító munka feltételeit, hogy mindegyik sárga autónk légkondicionált. Egy sérültnek ugyanis nem mindegy, hogy egy olyan autóba teszik be, amelyben nyáron a napon állva 50 fok is lehet, vagy egy olyanba, ahol legalább a levegő hőmérséklete kellemes. Az orvosok is sokkal könnyebben dolgoznak, hiszen nem szerencsés, ha például egy nyílt sebbe belecsöpög a doktor verejtéke. Egyszóval egy felsőbb minőségi kategóriába léptünk a három sárga autónkkal.

– Hogyan telt eddig a nyár? Sokat futottak a mentőautóik?

– Az országos átlagnak megfelelően mi is megéreztük a kánikulai napokat, a szeszélyes hőmérséklet- és légnyomás-ingadozás következményeit. Ilyenkor megnövekszik a roszszullétek száma, a szív- és érrendszeri betegek nehezen viselik ezt az időszakot. Azon kívül még mindig eléggé leterheli a járműveinket a betegszállítás is.

– Létszámgondjaik nincsenek?

– Az elmúlt években bizony előfordult, hogy ingadozott a létszám, de most minden státuszunk be van töltve. Ez a műszaki fejlődéssel kiegészülve azt sejteti, hogy talán egy kicsit jobb időszak köszönt ránk, mint a korábbi években.