Ugrás a tartalomra

Újabb mentőautó a kerületnek

Június 15-én új mentőgépkocsit vehetett át a Mátyásföldi Mentőállomás. Az átadáson a Kertváros vezetőin kívül részt vett dr. Engelbrecht Imre, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Közép-Magyarországi Régiójának igazgatója és Torbágyi Pál, az OMSZ budapesti műszaki vezetője.
 
Kovács Péter polgármester üdvözölte a megjelenteket, és először a kormánynak mondott köszönetet a XVI. kerület lakóinak nevében azért a törekvésért, amely lehetővé tette, hogy ismét egy új mentőautó gazdagíthassa a Mátyásföldi Mentőállomás flottáját. Javítja a helyzetet az is, hogy az újabb gépkocsikon nem csak orvosként dolgozhatnak hölgyek, hanem ápolóként és vezetőként is, mert az egyre korszerűbb felszerelések mozgatásához egyre kisebb fizikai erő szükséges. A lakosság is bizonyította, hogy elismeri a mentősök munkáját, mert Szőke Lajos felhívására egyetlen nap alatt összejött annyi pénz, amelyen meg tudták vásárolni a betegek ellátásához nélkülözhetetlen ózongenerátort. Ezért köszönet illeti az adakozókat is.
Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő a veszélyhelyzet alatt tanúsított önfeláldozó helytállásukért mondott köszönetet a mentőállomás dolgozóinak. Ők napról napra vállalták a megfertőződés veszélyét, de szerencsére közülük senki nem lett a vírus áldozata.
Országgyűlési képviselőnk elmondta még, hogy az új mentőgépkocsi átadása nem egyedi eset, hanem egy a 2019-2020-as évet felölelő program része, melynek végére összesen 247 korszerű, új mentőgépkocsi áll csatasorba, jelentősen megújítva ezzel a mentőszolgálat autóparkját.
Dr. Engelbrecht Imre arról beszélt, hogy a Kertváros lakossága mennyire együttműködő a mentőállomás dolgozóival. A már említett ózongenerátor beszerzésére érkező adományokon kívül értesült arról is, hogy a legkritikusabb időszakban a lakók élelmiszerrel is elhalmozták az állomás rövid pihenőre visszaérkező dolgozóit. Ezért mindenkinek köszönet jár, aki részt vett benne.
Az új autóról elmondta, hogy egy jelenleg is zajló részleges modellváltás eredményeként az eddigi Mercedes Sprinterekkel szemben már a második Volkswagen Craftert veheti át a kerületi mentőállomás. Ez az autó kitűnő menettulajdonságai mellett könnyen kezelhető hordággyal, és a legkorszerűbb felszereléssel van ellátva, a többi között egy cég jóvoltából megbízható GPS-ek is segítik a helyszínek megközelítését.
Szőke Lajos az állomás vezetője hozzátette, hogy a vezetése alatt jelenleg négy mentőegység működik, melyek közül egy 24 órás esetkocsi, egy 24 órás mentőgépkocsi és 2 db 12 órás, nappalra szervezett mentőgépkocsi teljesít szolgálatot. A gépjárművek felszerelése lépést tart a kor követelményeivel. Most már a rendelkezésre álló gépkocsiparkon kívül mentőápolók és gépkocsivezetők is megfelelő létszámban teljesítenek szolgálatot. Ez ugyan nem minden mentőállomásra vonatkozik, de a mátyásföldire igen. Így már sem a felszereltség, sem a létszám nem lehet akadálya annak, hogy a betegek a lehető legmagasabb szintű ellátásban részesüljenek.
 
                                                                       XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor