Ugrás a tartalomra

Újra kereszt őrzi az ezer éves falut

A cinkotaiak pótolták az ellopott corpust

Cinkota, az ezer éves falu a huszadik század derekán önmagával lett határos, ezért kültéri kereszt nélkül maradt. A Szent Mária-Magdolna plébániatemplom mellett áll most Cinkota egyetlen kültéri keresztje, amit 2000-ben, az államalapítás ezer éves évfordulójára állíttatott Beniczky Gábor és Dernovics Mihály családja. A kereszten lévő corpus és a felette álló glória bronzból készült, melyet Baraté János cinkotai szobrászművész készített. 2002. július 12-én a corpuszt és a glóriát, mely körülbelül 15 kilogramm volt, fényes nappal ellopták. Bár a rendőrségi bejelentés megtörtént, a tettesek soha nem kerültek elő. 

Hosszú éveken keresztül  a Dernovics család próbált egy fafaragót találni, aki a keresztet újra alkotta volna fából, de nem jártunk sikerrel. Idén januárban Vrana Istvánné javaslatára felkértük Sebestyén Zoltán népi fafaragót a corpus elkészítésére. A mogyoródi születésű mester elvállalta, így a Dernovics család és Vrana Istvánné meghirdette az adakozást, és a Cinkotáért Közhasznú Egyesület vállalta annak hivatalos lebonyolítását. Legnagyobb örömünkre az emberek vallástól és világnézettől függetlenül adakoztak. Nekik köszönhetjük, hogy a Cinkotai templombúcsú napjára, Mária-Magdolna ünnepére elkészült a corpus és a felújított kereszt, amelyet a szervezők és az adományozók kérésének megfelelően ökumenikus szertartás keretében áldotta, illetve szentelte meg Vető István evangélikus, Eszes Zoltán baptista és Bíró Botond református lelkész, valamint Gödölle Márton katolikus esperes augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén. A jelenlévők közös Miatyánkkal, Hiszekeggyel, és az ősi magyar himnusszal, a Boldogasszony anyánk eléneklésével ajánlották Nagyboldogasszony oltalmába a felújított keresztet.
Köszönet minden adományozónak és a szervezőknek, és köszönet a művésznek aki életének egy darabját is beletette az alkotásba.
Dernovics Mihály
a Cinkotáért Közhasznú Egyesület elnöke

A XVI. Kerületi Újságban olvasható: https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202016szam-20200826