Kerületi szinten a Centi Bölcsi idei felújításával 10 %-kal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, jövő évben ez az arány a Napsugár Bölcsőde bővítésével 40 %-ra emelkedik, jelentette be ma délelőtt Kovács Péter polgármester a megújult Centi Bölcsőde átadó ünnepségén.
Vincze Ágnes, a körzet önkormányzati képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy a kerületi bölcsődékben kiváló szakemberek dolgoznak, de az ő munkájuk mellett fontos még az infrastruktúra fejlesztése is. Ezért dolgozik együtt immár 13 éve Kovács Péter polgármesterrel és támogatja a kerületi intézmények felújítási programját.
A Centi Bölcsiben teljes körűen megújult a konyha, a fürdő és az átadó helyiség, kialakítottunk egy csoportszobát valamint a tetőt és a homlokzatot szigeteltettük.
Két állami pályázaton összesen 125 millió forintot nyertünk a bővítéshez. Az önkormányzat 40 millió forint önrésszel járult hozzá a 165 milliós beruházáshoz.