Ugrás a tartalomra

Felújítások az önkormányzati intézményekben

Lapunk hasábjain rendszeresen beszámolunk a nagy beruházásokról, építkezésekről. Az év folyamán azonban számtalan helyen végeznek kisebb fajsúlyú, de az intézmények használóinak életét mégis jelentősen befolyásoló felújításokat is, amelyekre szintén gondot kell fordítani. Most négy ilyen korszerűsítésről számolunk be.   A Szent Korona utcai Játszókert Óvoda falait vastag hőszigetelő réteggel látták el. Ez azonban csak munkálatok első része, mert jövőre alapos belső felújítást végeznek az épületen belül, amelybe beletartozik a kazáncsere is.   A Hársfa utcai Gyerekkuckó Óvoda teteje nem csak új cserépborítást kapott, hanem az elöregedett, már hullámossá vált, néhol repedezett cserépléceket is kicserélték.     Több gyermekintézményben kicserélték a csoportszobák linóleum borítását, és a Margaréta óvoda Péterke utcai telephelyén a falakat is újrafestették.   A XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde Centi Bölcsődéjének udvara szépült meg. Az épület melletti rész új térkövet kapott, ugyanebből a térkőből a másik oldalon járdát készítettek. Az udvar egy részét, ahol a természetes fű rendszeresen kipusztult, műfűvel borították be.  

Az olyan nagy építkezésekkel párhuzamosan, mint például az új cinkotai rendelő, ezek a kisebb javítások, szépítések is folynak, amelyek a gyerekek és az óvodapedagógusok mindennapjait teszik szebbé, kényelmesebbé vagy biztonságosabbá.

XVI. Kerületi Újság