Dr. Környeiné Rátz Katalin önkormányzati képviselő kifejezett kérésére került bele a Fejlődő Kertváros Program IV. vállalásai közé, hogy „felújítjuk a Centenáriumi lakótelep közútjait és parkolóit”. Örömmel jelenthetem, hogy a Rutafa utcát – Orsika teret – Budapesti utat is érintő, majd 240 méteres útszakasz 88,6 millió forintba kerülő felújításával – amit az Önkormányzat száz százalékban saját forrásból finanszírozott – egy tetemes rész újfent elkészült ebből a tekintélyes feladatból. Hatalmas munka áll mögöttünk, hiszen az új aszfaltburkolat mellett kialakítottuk a kocsibeállókat is, sőt 45 darab szintén új, ecogreen, azaz vízáteresztős parkolót is létrehoztunk a kulturált közlekedés érdekében. Dr. Környeiné Rátz Katalin elmondása szerint a lakók kifejezetten örültek a kivitelezésnek, hiszen most már rendezett körülmények közé térhetnek haza. Éppen az igényes környezet kialakítása és fenntartása érdekében ültetettek az Orsika térre a Kerületgazda munkatársai egy ízléses bokorsort, amivel még barátságosabbá varázsolták a közparkot, ráadásul megszüntettek így ezzel egy önkényesen kitaposott ösvényt is. Arra kérem Önöket, óvják és védjék a Kertváros zöldfelületeit, hiszen a természeti szépségek mellett a klímaváltozás elleni harcban is kulcsszerepet töltenek be! Köszönöm a Közműút újfent szakszerű és profi kivitelezését, valamint Dr. Környeiné Rátz Katalinnak a fáradhatatlan munkáját, azt, hogy a körzetében mindenen rajta tartja a szemét!