Kívül-belül megszépülve

Befejeződött a Szentmihályi Játszókert Óvoda rekonstrukciójának második üteme. Sinka Mihályné, a Szentmihályi Játszókert óvoda vezetője abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a Baross utcai részleg kertjének felújítása után 9 nappal kollégáival megünnepelhették a Szent Korona utca 100. alatti tagintézmény rekonstrukciójának befejezését is. A teljesen megújult óvodát Kovács Péter polgármester, Ács Anikó és Szász József alpolgármester valamint Szatmáry László, a körzet önkormányzati képviselője adta át használóinak.

Kovács Péter polgármester elmondta, hogy tavaly az első ütemben az épület külsejét hozták rendbe. Ekkor történt meg a teljes hőszigetelés, a tető kipótlása, napvédő ernyők kerültek 6 ablak fölé és a bejárati rámpát is kiigazították. Most a második ütem munkálatai is befejeződtek, amely az épület belsejének felújítására irányult. Kicserélték a teljes elektromos és gépészeti hálózatot, új kazánok gondoskodnak a fűtésről, napelem került a tetőre, faburkolatot kapott a folyosó és a padlóburkolatot is kicserélték. Végül az összes helyiséget kifestették.
Miután a szülők képviselője megköszönte az Önkormányzat vezetésének és a kivitelezőnek a pontos és gondos kivitelezést, az óvónéniknek pedig a munkálatok közbeni nehézségek elviselését, Szatmáry László önkormányzati képviselő beszélt arról, hogy az 1970-ben épült óvoda egy igazi kertvárosi intézmény. Minden ablaka zöld fűre, fára vagy bokorra nyílik, földszintes, emberi léptékű, és a közel 100 milliós felújítást követően a XXI. század követelményeinek is megfelelő gyermekintézmény, ahol a gyerekek egészséges, barátságos környezetben nevelkedhetnek.
Szász József alpolgármester és Csillik Kristóf, a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet igazgatója – mint minden felújított óvodának – ennek a tagintézménynek is átadott egy újrahasznosított fából készült komposztálókarámot, egy virágládát virágmagokkal, és madárodúkat, hogy az ovi kertjébe csalogathassák a madarakat.
Az átadóünnepség végeztével a vendégek bejárták és megtekintették a felújított épületet.

Mészáros Tibor - XVI. Kerületi Újság