Ugrás a tartalomra

Újjászületett a nagyiccei erdei játszótér

Két mászókával ellátott favár, színes csúszdák, hinta, egy krokodil és stabil, fából készült padok várják a sashalmi kisgyerekes családokat a nagyiccei kiserdőben található játszótéren, amit ötmillió forintból újított fel az Önkormányzat. Az április 26-án megtartott átadón Kovács Péter polgármester elmondta, hogy a létesítmény restaurálását – amelynek ötlete Dobre Dánieltől, a körzet önkormányzati képviselőjétől származik – a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkatársai végezték.
Dobre Dániel kiemelte: a rendezvényen megjelent lakók kérésének megfelelően, ötleteiket felhasználva és a kor vívmányaihoz igazodva olyan eszközökkel látták el a játszóteret, amelyek nagymértékben fejlesztik a gyerekek képességeit. Emellett a kirándulókra is gondoltak, ezért az összes padot kicserélték az erdőben, sőt, egy piknikasztalt is kihelyeztek. Emellett a természetes anyagból készült játékokat graffiti-védelemmel is ellátták annak érdekében, hogy a kertvárosiak sokáig használhassák őket.
Az eseményen részt vett Szász József alpolgármester és Abonyi János önkormányzati képviselő is.