Ugrás a tartalomra

Újra lendületbe hozzuk a gödöllői HÉV és a Metró összekötését

Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter polgármester közbenjárásával mégis megvalósulhat a gyorsabb, kényelmesebb tömegközlekedést, minőségibb utazást hozó, több kerületet és az agglomerációt is érintő, halogatott projekt. A kivitelezés előkészítésének legfontosabb lépése fővárosi helyett kormányzati forrásból valósulhat meg.

Még a Főváros előző vezetése alatt készültek el a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének engedélyezési tervei az érintett kerületek, így a XVI. kerület hathatós közreműködésével. Az elmúlt egy évben azonban nem történt semmilyen előrelépés a beruházással kapcsolatban. „Egy elvesztegetett év van mögöttünk a minket, kertvárosiakat jelentős mértékben érintő Hév-metró ügyben is a Főváros részéről. Az elmúlt őszi kampányígéreteik ellenére a Budapestet vezetők részéről semmilyen szándék nincs a beruházás folytatására. A továbblépésre vonatkozó előterjesztésemet a Fővárosi Közgyűlés baloldali tagjai elutasították.” – mutatott rá Kovács Péter polgármester, miért került holtpontra a projekt. A helyzet rendezése érdekében Szatmáry Kristóf és Kovács Péter kormányzati segítséghez folyamodott, és Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral egyeztetve olyan megoldást találtak, amely alkalmas lehet arra, hogy ez a több százezer embert érintő fejlesztés tovább haladhasson. „A Hév-metró ügye újabb tanúbizonysága a fővárosi baloldal alkalmatlanságának és tehetetlenségének. Nálunk a Kertvárosban lenullázták az útfelújításokat, nincs megoldva a lomtalanítás, és lehetne még sorolni, mit hozott az elmúlt egy év fővárosi oldalról. Sajnos a helyi balliberális önkormányzati képviselőink nem tudnak vagy nem hajlandóak a fejlődésünk érdekében lépni. Ezért megelégelve, hogy a Főváros nem végzi a dolgát a Hév-metró ügyben sem, úgy döntöttünk, hogy a kormányzatnál próbáljuk elérni, hogy újra lendületbe hozzuk a gödöllői HÉV és a Metró összekötését” – mutatott rá Szatmáry Kristóf a helyzet tarthatatlanságára. A két kerületi politikus javaslata arra vonatkozott, hogy a már meglévő, Főváros birtokában lévő terveket a kormány kérje ki és folytassa a további szükséges tervezési feladatokat. Az elképzelés olyannyira befogadásra került, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa soron következő ülésére a Miniszterelnökség részéről benyújtásra is került napirendi pontként a „az M2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötése, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása projekt kormányzati folytatásáról és tovább tervezéséről” című előterjesztés. „Ezek után az a követelésünk a Főváros felé, hogy a kormány kezdeményezésének megfelelően adják át a meglévő terveket, hogy kormányzati forrásból folytathassuk a munkát.  Ha már a balliberálisok vezette Fővárosi Önkormányzat nem képes cselekedni Budapest fejlődése érdekében, legalább ne hátráltassa azt. Az itt is tanúsított zéró teljesítményüket legalább mínuszba ne vigyék a kárunkra! – fogalmazta meg követelését Szatmáry Kristóf az érintett fővárosiak nevében.