Ugrás a tartalomra

Idén is megnyílnak a szertárkapuk gyereknapon

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét. 

Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek betekintést nyerjenek a laktanyák mindennapjaiba, ezáltal megismerhetik a katasztrófavédelem egyik fontos területét.

A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. A fővárosi laktanyákban fellép a Katasztrófavédelem Központi Zenekara. Az egész napos program során lesz filmvetítés, interaktív kérdőív, és a tűzoltói hivatást bemutató előadás. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések, a kicsik a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.

A laktanyák mellett a fővárosban a Tűzoltóskanzen és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsósorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében. 

A látogatható laktanyák listája:

Hivatásos tűzoltóságok - https://www.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2025-05/85989.pdf

Nem hivatásos tűzoltóságok - https://www.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2025-05/85990.pdf

Forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/29/hirek/289970/iden-is-megnyilnak-a-szertarkapuk