Ugrás a tartalomra

Nyitott szertárkapukkal várja a családokat gyereknapkor a katasztrófavédelem

Idén is megrendezi a katasztrófavédelem a nyitott szertárkapuk programsorozatát. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt országszerte rendszerint nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok a családokat egy barangolásra a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül. 

A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák. A családi nap a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának koncertjeivel kezdődik. A zenekar, amikor éppen nem zenél, úton lesz a budapesti laktanyák között, és a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában, vagy a Tűzoltó Skanzenban lehet őket megtalálni. A laktanyák mellett ugyanis a fővárosi és vidéki tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek is várják az érdeklődőket, akik játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében.

A legkülönfélébb korosztályokra szabott programelemek között filmvetítés, interaktív kérdőív, próbariasztás, eszközbemutató és a szerek, felszerelések megtekintése is szerepel.

A látogatható laktanyák jegyzéke a letölthető dokumentumok között érhető el.

Forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/29/hirek/283259/iden-is-megnyilnak-a-szertarkapuk

 

Csatolmány Méret
Latogathato-nem-hivatasos-laktanyak-orszagszerte.pdf (303.05 KB) 303.05 KB
Latogathato-laktanyak-orszagszerte.pdf (247.83 KB) 247.83 KB