Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a szerdai képviselő-testületi ülés legfontosabb döntéseiről:
    • a XVI. kerület településfejlesztési koncepciójáról (amely a békés, nyugodt kertvárosi környezet megtartása mellett a főútvonalakon támogatja a kisvállalkozások mindinkábbi megjelenését),
    • a TérKöz pályázata benyújtott újabb kerületi fejlesztési tervről (ami a Naplás-tó melletti szabadidőpark létrehozását jelenti a kifejező NaPlázs néven, kiegészítve a tóig vezetendő kerékpárúttal, valamint kiegészítve egy olyan projekttel, ami a kerületi gyerekeknek segítene megkülönböztetni a kacsát a libától, illetve a többi háziállattól),
    • a Budapesti út menti református templom mögötti kilátó tér fejlesztési koncepciójáról (ami a szakadékos szakaszon csúszdaparkot irányoz elő lent játszótérrel, görkoripályával és szabadtéri trambulinokkal, fent a reformációs 500 évfordulójára átadandó emlékmű kapna helyet, valamint egy kávézó a megfáradt vendégeknek),
    • a tankerülettel megkötött vagyonátadási megállapodásról (ami az összes önkormányzati program folytatását biztosítja a Pedagógiai napoktól az Iskolaválasztón át a Pedagógus bálig, sőt még az iskola-felújítások folytatását is lehetővé teszi, ennek ellenére az öt ellenzéki képviselő nem szavazta meg a megállapodást, a polgármester szerint ezzel teret engedve az önkormányzatban a pártpolitikának);
  • a Szociális Munka napjáról, és annak kitüntetettjeiről;
  • a Tóth Ilonka Emlékház miatti kitüntetésről;
  • az 1956-os iskolai vetélkedőről, az 1956-os forradalmi dalestről és
  • a héten megtartott Pedagógiai Napokról.