Ugrás a tartalomra

Polgármesteri interjú

Interjú

  • a kerületi szakrendelő bővítésének kapcsán összehívott sajtótájékoztatóról, ahol bejelentették, hogy emeletráépítéssel mintegy 30 százalékkal növekszik a szakrendelő hasznos alapterülete, s ezt a beruházást az állam 90 százalékban támogatja, az ország egyetlen olyan egészségügyi intézményeként, ami nem állami, hanem önkormányzati tulajdonban van – erről szólt a Jókai úti szakrendelőben megtartott sajtótájékoztató, melyen részt vett Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő, Kovács Péter polgármester, Dr. Csomor Ervin alpolgármester, dr. Kiss Marianna, a szakrendelő igazgatója.
  • az interjúban szó esik a szakrendelő parkolójában működő Százforintos boltról, amit a beruházás következtében le kell majd bontani, de az önkormányzat vezetése a tulajdonossal egyeztetve igyekszik a közelben helyet találni a kispénzű vásárlók körében oly népszerű üzletnek.
  • szó esik az interjúban egyéb önkormányzati beruházások tervezéséről, mint az MLTC pálya rekortán-burkolattal való ellátásáról, illetve a Szent Korona lakótelep közterületeinek felújításáról.