Ugrás a tartalomra

Focikörkép - Negatív meglepetések

  „Évek óta nem rajtolt ilyen jól a RAFC” – lelkendeztem legutóbbi jelentkezésem alkalmával. Korai volt! A 3. forduló után a második, a 6. forduló után pedig még a hatodik helyen álltak. Azután zsinórban jött három zakó, ráadásul két alkalommal is egy-egy ötös. Kilenc forduló után a 10. helyen állnak, tíz pontot gyűjtve, vészesen közel a kieső zónához.  Persze nem lehet csodálkozni, a lassan egy éve hontalan együttes gyengébb szereplésén, kevés csapat bírná el, hogy a Szövetség, a Vagyonkezelő packázásai miatt minden mérkőzését idegenben kénytelen lejátszani. Kár, hogy senki nem törődik a több mint 100 éves klub sorsával… Eredmények: RAFC - Újbuda-Voyage 3-1 (2-0) G.: Lukács Á. (2), Etler P., SZAC - RAFC 5-1 (2-0) G.: Ebenhardt T., RAFC - Testvériség 1-2 (0-1) G.: Ebenhardt T., Gázgyár - RAFC  5-0 (3-0)   Még nagyobb meglepetés az Ikarus gyengélkedése. Remek győzelemmel kezdtek az első fordulóban (idegenben a Gázgyár ellen), majd egy hazai döntetlent követően (Budafok II) egymás után négy vereség következett, köztük két 5-1-es. Az IKA az utóbbi években mindig a dobogóért küzdött (néha a feljutásért), így a kívülállónak érthetetlen ez a visszaesés. Kilenc forduló után 8 ponttal csupán a 13., mindössze 2 ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Pestszentimrét. Ennél már csak jobb jöhet. Eredmények: XII. Kerületi Svábhegy - Ikarus 2-0 (2-0), Ikarus - 43. sz. Építők 0-0, Pestszentimre - Ikarus 1-3 (0-0-),  G.: Horváth K., Kasinszky I., Devecser Zs., Ikarus - REAC 0-4 (0-2) Október 27-én 15 órakor az Ikarus pályán Ikarus – RAFC kerületi rangadó!   Jelenleg egyetlen dicsérhető csapatunk van a kerületben: az MLTC.  A II. osztályba most felkerülő együttes az első 4 fordulóban összeszedett két vereséget (talán szokniuk kellett a magasabb osztályt), azóta viszont veretlenek: három győzelem és két döntetlen a mérleg, és 17 pontjukkal az előkelő 4. helyen állnak, 3 illetve 2 ponttal lemaradva a második illetve a harmadik helyezettektől. Jelek szerint a Bökényföldi útiak újonc létükre is az élmezőnyhöz fognak tartozni. Eredmények: MUN SE - MLTC 1-2 (0-1) G.: Zubonyai  V., Szépe N., MLTC - THSE II  0-0, Kelen II - MLTC  1-1 (1-1) G.: Zubonyai  V., MLTC - Műegyetem 3-0 (1-0) G.: Kubinyi J. (2), Zubonyai  V.   A 14 csapatos III. osztály 3. csoportjában induló Rákosszentmihályi SC 50 százalékos teljesítménnyel – hét mérkőzés: 3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség – 10 pontjával a 7. helyen áll. A dobogótól 6 ponttal lemaradva, a legjobb kiesőt viszont 7 ponttal megelőzve, úgy néz ki, hogy ebben az idényben a „középcsapat” szerepét fogják betölteni.  Jó lenne, ha a következő beszámolónk alkalmával kedvezőbb hírekkel jelentkezhetnénk.    Varga Ferenc - XVI. Kerületi Újság