Ugrás a tartalomra

Focikörkép - Vége

Focikörkép - Vége

 

Az utóbbi években (évtizedekben) nem fordult elő, hogy kerületünk két csapata, az Ikarus és a RAFC ilyen gyenge produkciót adott volna elő. 

  Ennek eredményeként a RAFC kipottyant a II. osztályba, az IKA pedig – e sorok írásakor – még nem érezheti magát százszázalékos bentmaradónak. Tekintve, hogy az NB III-ból két budapesti csapat esett ki (Csepel, Pénzügyőr), amennyiben a Bp. I. o. bajnoka (Kelen) elbukja a Békéscsaba II elleni osztályozót, és itt marad a BLSZ I-ben, és az érvényes licenccel rendelkező FTC II is nevez, akkor négy csapat esik ki, köztük a 13. helyen végzett Ikarus is. A helyzet nehezen követhető, a kiesők számát még a bajnokság befejezése után sem ismerjük, csak reménykedhetünk, hogy nem úgy alakul, hogy az Ikarus kiessen.
Mint ismeretes, az őszi gyenge szereplés után edzőváltás mellett döntött a vezetőség: Borgulya István helyett Varga László lett az új vezetőedző. Gondolom, szebb tavaszt vártak. Az ősszel szerzett 13 pont után tavasszal csak 3 ponttal gyűjtöttek többet: négy győzelem, négy döntetlen mellett hétszer szenvedtek vereséget. A legjobban talán a helyi rangadó elvesztése fájhatott, hiszen a sorozatban 19 vereséget szenvedő RAFC egyetlen győzelmével nagyon nehéz helyzetbe hozta a mátyásföldieket.
Jó lenne, ha az IKA bentmaradása következtében legalább egy I. osztályú csapata maradna kerületünknek.
Ami a RAFC-ot illeti, a harmatgyenge teljesítményéhez nagy mértékben hozzájárult a már unalomig emlegetett pálya ügy. Az egy éve a Pirosrózsa utcából száműzött együttes nem bírta el a „vándoréletet”, a hol itt, hol ott tartott edzéseket és mérkőzéseket, az ezáltal elvesztett szurkolók hiányát, a távozó játékosokat, a többszöri edzőváltásokat.
Tavaszi teljesítményük egészen lesújtó: a 15 fordulóban tizennégyszer (!) vereséget szenvedtek. Egyetlen győzelmük a fent már említett Ikarus elleni 3-2. Így nem is lehetett más, csak a biztos kiesés.
Az „újkori” RAFC idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Senki sem ilyen jubileumra számított…
A csapathoz visszatér Vörös Péter játékosedzőként hoz magával néhány fiatalt. Hírek szerint egy-két kivétellel a régi gárda megmarad, a játékosok úgy vélik, hogy megpróbálják helyrehozni azt, amit elrontottak. Kérdés, mikorra sikerül, hiszen mint tudjuk, a feljutás mindig nehezebb, mint a bentmaradás kiharcolása.
A Pirosrózsa utcai sporttelep építéséről mostanság kedvezőbb híreket hallani, de a sok csalódás után erről majd csak akkor érdemes szólni, ha valóban láthatóan történik végre valami.
Véget ért tehát a 2018/19. évi amatőr labdarúgó bajnokság – sok örömünk nem volt benne. Reméljük, lesz még jobb is…
Következő alkalommal az MLTC és az RSC teljesítményét értékeljük. 
Varga Ferenc - XVI. Kerületi Újság