Ugrás a tartalomra

Isten éltesse, Pista bácsi!

Ezúttal nem valamelyik jelentős sporteredményét ünnepelte az Ikarus Atlétikai Szakosztály, hanem az alapító mesteredző, a kerület díszpolgára, idősebb Tomhauser István 80. születésnapját.

 

Az Önkormányzatot Szász József alpolgármester képviselte, aki egyben az Ikarus Atlétikai Szakosztály elnöke is. A Budapesti Atlétikai Szövetség első embere, Korompai Péter egy erre az alkalomra alapított, nem hivatalos „Életmű-díjat” nyújtott át az ünnepeltnek, és miközben egy rendhagyó köszöntőt tartott, Tomhauser István feleségét, Ildikót több apró, humoros ajándékkal lepte meg. Beszédet mondott Sátor László, a Budapesti Atlétikai Szövetség főtitkára is, aki a kezdetektől tekintette át az Ikarus Atlétikai Szakosztály történetét, amely szorosan összefonódott a mesteredző elkötelezett sportszeretetével, munkabírásával és lankadatlan lelkesedésével. Az egykori és jelenlegi ikarusos sportolók közül is sokan eljöttek, élükön Kiss Dániel Európa-bajnoki bronzérmes gátfutóval, hogy kifejezzék szeretetüket és hálájukat mindenki Pista bácsijának.

A köszöntések után fehér asztal várta az ünneplőket. A kitűnő babgulyás mellett minden volt, amitől a vendégek jól érezhették magukat. Az ügyes háziasszonyok annyiféle finomságot készítettek, hogy a résztvevők néha úgy érezhették, nem is az Ikarus pálya lelátójának tetején, hanem egy első osztályú étteremben ünnepelnek.        

XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor