Ugrás a tartalomra

Kerületünk karate kölyke

Szalai Liliána még csak most volt 7. osztályos, de már komoly eredményekkel büszkélkedhet a shotokan karate terén. Ezek közül a legutolsó a legnagyobb siker, egy Európa-bajnoki aranyérem. Kerületünk ifjú versenyzőjével a sport által támasztott kihívásokról beszélgettünk.  

– Hogy alakult ki érdeklődésed a karate iránt?
– Kilenc éves koromban kezdtem el. Édesapám, Szalai Sándor ötlete volt, hogy valamit sportolnom kéne, ő versenyszerűen karatézott. Nővérem szintén elkezdte a sportot, de ő abbahagyta. Az iskolánk, a Jókai Mór Általános Iskola tornatermében karate-edzést tartottak és azt mondtuk, nézzük meg. Már akkor tetszett mikor beléptünk a terembe és ez azóta tart.

– Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz eddig?
– Európa-bajnokságon első helyezést értem el. Diákolimpián katában – ami a formagyakorlatokat jelenti – második és harmadik helyezett lettem, kumitében – küzdelem – szintén harmadik lettem. A kata jobban érdekelt, mint a kumite, arra fektettem nagyobb hangsúlyt. Többször lettem országos bajnok. Miskolcon egy nemzetközi bajnokságon (Miskolci Avas Kupa) szereztem első helyezést katában.
Ebben sokat köszönhetek az edzőimnek, Ruip Zsófia és Ocsovai Gergő senseinek, rengeteg segítséget és támogatást nyújtanak. A kumiténél Balla Dániel sensei is sokat segített.

– Milyen rendszerekben zajlanak ezek a versenyek?
– Két rendszerben indulunk. A WKF (World Karate Federation) az az irányzat, amelyik az olimpiára megy, a JKA (Japan Karate Association)  egy sokkal hagyományőrzőbb, tradicionálisabb ág, nagyobb hangsúlyt fektet a hagyományokra, és figyelembe veszi a mai kor kihívásait, fejlődését, hiszen csak így tudunk a más versenyrendszerekben megfelelően küzdeni. Mindkét rendszerben nyertem versenyeket.

– Bár a karate szemi-kontakt küzdősport, de sérülések azért így is előfordulhatnak. Volt-e súlyosabb sérülésed az évek során?
– Katában még soha. Kumitében egy évig versenyeztem és egyszer az orromra kaptam egy erősebb ütést, de az se volt komoly.

– Milyen fokozatnál tartasz a harcművészetben?
– Öt kiu, azaz kék öv egy fehér csíkkal, ezért a fekete övre még várnom kell pár évet.

– Mennyire nehéz összehangolnod a versenysportot és a tanulmányaidat?
– Nem könnyű, de így is négyes körül van a tanulmányi átlagom.

– A Diákolimpiának már része a karate, de a nagybetűs ötkarikás játékokon 2020-ban Tókióban mutatkozik be a sportág. Szeretnél kijutni Tokióba?
– Természetesen szeretnék és a világbajnokságra is jó lenne kijutni. Már idén is mentem volna, csak 14 év az alsó korhatár ezért még várnom kell.


Gueth Ádám - XVI. Kerületi Újság