Ugrás a tartalomra

Kiesünk? Nem esünk ki?

A Budapest Bajnokság II. és III. osztályában is befejeződött a 2020/21. évi labdarúgó bajnokság.

A II. osztályban induló Mátyásföldi LTC évek óta nem szerepelt ilyen gyengén. A sokszor az élmezőnyhöz tartozó, de „legrosszabb” esetben is jó középcsapatnak számító együttes a 16 csapatos mezőnyben a 15. helyen végzett. A jó játékosokból álló gárdát már jó ideje Zséli László irányítja, aki már többször bizonyította szakmai felkészültségét, most azonban Ő is tehetetlen volt.
Az okokat keresve elmondható, hogy talán egyetlen együttest sem sújtotta úgy a koronavírus, mint az MLTC-t. A játékosok sora betegedett meg és ennek következtében sok mérkőzést kellett elhalasztani. Igen ám, de ezeket a meccseket valamikor pótolni kellett, így azután volt olyan hét, hogy háromszor is pályára kellett lépni, a természetesen nem túl jó erőben lévő társaságnak.
A 15. hely a Versenykiírás alapján elegendő (lenne) a bennmaradáshoz, hiszen az egy kieső csapatot jelöl. Ám a szokásos bajnokság vége utáni cirkusz elbizonytalanítja az érintetteket. Jelen esetben az, hogy az NB III-ból a THSE mellett a BKV Előre is kiesett, és így átkerült a Budapesti I. osztályba, ezáltal az I. osztályból nem csak az előírt kettő, hanem legalább három csapat esne ki (ez az Ikarust is érintené), ezáltal a II. osztályból sem csak egy együttes távozna a III. osztályba! (Ekkor viszont az MLTC is bennmaradna.)
Egyetlen csapatunk (a négy közül), melynek egy pillanatig sem volt oka félni a kieséstől a Rákosszenmihályi SC. A III. osztály 3. csoportjában szereplő együttes a 14 csapatos mezőnyben a 8. helyen végzett: 26 mérkőzés, 11 győzelem, 2 döntetlen, 13 vereség, 35 pont.
Hogy őszinték legyünk, ettől a csapattól is többet vártunk. Tavaly több jó játékost is igazoltak (főleg az Ikarusból) és a népszerű edző (Czinege László) személye is azt sejtette, hogy az élmezőnyhöz fog tartozni az RSC.
Sajnos az előzetes várakozás nem jött be. Érthetetlenül hullámzó teljesítményt nyújtottak, váratlan vereségeket szenvedtek és ennek lett a következménye a csupán 8. helyezés.
Az IKA sorsáról lapunk megjelenése után fognak dönteni. Amennyiben a BKV a visszalépések miatt mégis az NB III.-ban marad, akkor az Ikarus bent marad a Budapest I. osztályban. Ha nem, akkor folytatás a II. osztályban. A RAFC viszont menthetetlenül a II. osztályban fog indulni.
Minden kedves Olvasónak kellemes pihenést, jó nyaralást kívánunk!
Varga Ferenc

Az újság legfrissebb száma: 2021/13. szám (2021.06.30.) | Fejlődő Kertváros (bp16.hu)