Ugrás a tartalomra

Kis színes decemberi sport híreink a Kertvárosból

A Mikulás nemcsak a várva várt ajándékokat hozta el a gyerekeknek, hanem a róla elnevezett VIII. úszókupát is. Az évente ismétlődő erőpróbára egyre többen neveznek, és ilyenkor az Erzsébetligeti Uszoda lelátója is szűknek bizonyul.

Hajós Gyula, az Aligátor Úszóiskola vezetője elmondta: idén 180-an jelentkeztek a versenyre, ami 70 fővel több, mint ahányan tavasszal a Nyuszi kupán részt vettek. Mindez pedig annak is köszönhető, hogy az Önkormányzat támogatja az úszásoktatást, és tanévenként minden úszni tanuló csoportnak 12 alkalomból álló ingyen tanfolyamot biztosít.

A hagyományok szerint idén is Béka (6-7 éves), Delfin (8-9 éves), Krokodil (10-11 éves) és Aligátor (12-14 éves) korosztályban rendeztek futamokat, természetesen külön a fiúknak és külön a lányoknak. A 23 futamból a 25 méteres gyorsúszásban Pócsai Vivien, Zsolnay Péter, Tőrincsi Lilla, Tóth Olivér, Nagyházi Eszter, Nagyházi Anna és Tehenes Márk szerzett aranyérmet. Az 50 méteres távot ugyanebben az úszásnemben Pucsok Réka és Pucsok Bence teljesítette a leggyorsabban. A 25 méteres hátúszásban Győrffy Panka, Szaka Olivér, Nagy Gréta, Deák András, Kemecsey Anna és Márczis Márk nyerte meg korosztálya futamát, míg az 50 méteres távot Pucsok Réka és Tóth Dominik teljesítette a leggyorsabban. Végül a 25 méteres mellúszásban Tőrincsi Lilla, Orosz Péter, Oswald Zsófia és Fekete Ádám, 50 méteren pedig Varga Martina Orsolya és Tóth Dominik nyakába akasztották az aranyérmet.

A Göllesz Viktor Általános Iskola Szent Imre utcai Beszédjavító Tagintézményében tanuló gyerekek már december 5-én szép Mikulás-ajándékot kaptak.

Schrauf Árpádné zeneoktatónak köszönhetően ugyanis látogatást tehettek a Liszt Ferenc Múzeumban, majd Balázs János zongoraművész egyórás koncertjén ismerkedhettek meg az élő zene varázsával és a zongora működésével. Másnap pedig a mozgásé volt a főszerep, hiszen Sifter Tímea szervezésében Kanyorszki Erika tartott kangoo órát a gyerekeknek, akik a sportág hazai meghonosítója, Hornyák Ádám emlékére - az általa megteremtett hagyományok alapján - mikulássapkában ugráltak. A diákoknak az egészség megőrzését elősegítő, képességfejlesztő, egyensúly- és ritmusérzéket is jelentősen javító mozgásforma megkönnyíti az ideális testsúly megtartását, és közösségi élménynek is kitűnő. Emellett már hagyomány az is, hogy egy salátagyártó cég jóvoltából az egészséges életmód jegyében a kicsiket salátával vendégelik meg ezen a kangoo Mikulás napon.

XVI. Kerületi Újság