Ugrás a tartalomra

„Soha nem volt benne, hogy nincs visszaút”

Az aktív pályafutását a közelmúltban befejező, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok mellúszó, Gyurta Dániel volt a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége május 10-én. Az eseményen jelen volt többek között
Sámóczi Milán is, aki azon szerencsések egyike lehetett, akik a kiválósággal leúszhatták azt az utolsó 50 métert, amit versenyen teljesített.

A hat évig veretlen Gyurta Danitól megtudhattuk, hogy a fiatal magyar úszók mindegyik úszásnemben (gyors, mell, hát, pillangó) végeznek felkészülést, és csak később dől el, ki melyikben a legerősebb. Így ő is tart a mai napig korosztályos csúcsokat gyors, pillangó és vegyesúszásban is, versenyt pedig csak hátúszásban nem nyert. Abban viszont, hogy végül a mellúszást választotta, nagy szerepe volt Széles Sándornak, de egyébként is ez állt hozzá a legközelebb, habár ez a legnehezebb úszásnem.

Danit a szülei a Hajós Alfréd uszodába vitték először azért, hogy megtanuljon úszni. Saját bevallása szerint a nagy medencébe még be sem mert ugrani, amikor kortársai már rótták a hosszokat, és az akkori edzője azt tanácsolta, hogy válasszon inkább másik sportágat. A későbbi klasszis viszont szerencsére leküzdötte a félelmét, 11 éves korában már a tehetsége is megmutatkozott, amit Széchy Tamás fedezett fel, majd a 2004-es olimpián gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből előlépve, alig 15 évesen ezüstérmet nyert. Ezt a sikert azonban akkor nem tudta feldolgozni, ami egy ideig rányomta a bélyegét a pályafutására. Ráadásul éppen ezután kezdett a Veres Péter Gimnáziumban tanulni, ahol jól kijött társaival, bár nem töltött velük sok időt, hiszen rendszerint edzőtáborba vagy versenyre kellett mennie. Éppen ezért egy osztálykiránduláson sem vett részt. Tanárai viszont mindent megtettek azért, hogy segítsék a karrierjét, sokszor külön is leadták neki az anyagot.

Dani édesanyjának is nagyon hálás, mivel kezdettől fogva hajnali négykor kelt azért, hogy mire ő felébred, már az asztalon legyen a reggeli, és mindent biztosított ahhoz, hogy fia világklasszissá válhasson. Ez egy ötéves küzdelem után meg is valósult, hiszen az úszó világbajnok lett, ezt a sikert pedig még kétszer megismételte. Közben pedig nagy riválisát és példaképét, Kitadzsima Koszukét is legyőzte. Ehhez azonban Michael Phelps példájára is szüksége volt, akinek hatására a 2008-as tokiói olimpia után – ahol Gyurta csak ötödik lett – felkeresett több szakembert, és a felkészülését is más alapokra helyezte.

Némi terhet azért jelentett Dani számára, hogy az eredetileg Antwerpenbe tervezett Európa-bajnokságot 2012-ben Debrecenben rendezték meg, de végül ott is nyert, majd minden sportoló álmát is elérte: a londoni ötkarikás játékokon olimpiai bajnok lett. A kiválóság ezért köszönetet mondott dr. Lénárt Ágotának, aki mentálisan segítette hozzá a győzelemhez.

A Barátok közt című sorozatban is feltűnt úszó aktív pályafutását tehát most befejezte, de az úszástól nem szakadt el, és a sportdiplomáciában továbbra is képviseli majd hazánkat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfiatalabb tagjaként, a Magyar Úszószövetségben pedig kollégáival együtt mindent megtesz azért, hogy az utóbbi idők viharai után a jövő tehetségei nyugodtan és megfelelő körülmények között tudjanak készülni.

XVI. Kerületi Újság - Piros Cecil