Ugrás a tartalomra

Tavaszváró futóverseny

Kissé szürke, de futásra kiválóan alkalmas idővel várta a Naplás tó a VII. Everling Tavaszváró Futóverseny résztvevőit március 5-én. A rendezvény műsorvezetője, Gajdos Tamás után Kovács Péter polgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd elmondta: az Önkormányzat tervei között szerepel a Naplás tó környezetének rendezése, így aki jövőre is részt vesz az eseményen, már egy színvonalas büfét, új mellékhelyiséget és kissé távolabb egy kilátót is talál, a Szilas-menti kerékpárút pedig addigra érinti majd a helyszínt.

A terepfutó verseny a kiscsoportos óvodásoktól egészen a felnőttekig biztosított lehetőséget a megmérettetésre

................................................................

A több mint 500 versenyző között idén voltak miskolciak és salgótarjániak is, a 10 korosztályban ugyanakkor külön indultak a fiúk és a lányok. A rendezvény célja az egészséges életmódra való nevelés és a Naplás tó megismertetése volt azokkal, akik még nem jártak itt. A nyertesek érmet és csokit kaptak, a felnőtt győztesek között pedig kisorsolták a rendezvényt támogató egyik világhírű sportszergyártó cég öt, tíz, illetve tizenötezer forintos vásárlási utalványát. A futóversenyt a XVI. Kerületi Önkormányzat is támogatta.

 XVI. Kerületi Újság