Ugrás a tartalomra

Tavaszváró terepfutás

Az Everling Tavaszváró Terepfutóverseny résztvevői nyolcadik alkalommal állhattak rajthoz, hogy a Naplás tavat szegélyező erdő sétaútjain, gyönyörű környezetben hódolhassanak szenvedélyüknek március 4-én. A versenyzőket életkoruk szerint nyolc kategóriába sorolták a rendezők. A legkisebbeknek 300 métert kellett megtenniük, a nagyobbak már egy, illetve két kilométeres kört teljesítettek, a szupersprint kategóriában pedig ötször kellett lefutniuk egy két kilométeres kört a rajttól a célig. A verseny levezetését a kerületünkben lakó, és közép-, valamint hosszútávfutóként is jeleskedő tévés műsorvezető, Gajdos Tamás vállalta. A rendezvényt a hagyományoknak megfelelően Kovács Péter polgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy a Kertváros legújabb sportcélú beruházása keretében az MLTC futballpályáját szegélyező, elavult salakos futókört a legkorszerűbb rekortán borítással látják el. A munkálatok már folynak, és ha az időjárás engedi, legkésőbb május elején birtokba is vehetik a sportolók. A polgármester beszélt a kerületi kerékpárút meghosszabbításáról is, amely az Európai Unió támogatásával fog megvalósulni. A fejlesztés része a Naplás tó melletti lejtőn egy kilátó építése is, ahonnan remek kilátás nyílik majd a környékre. Kovács Péter bejelentette azt is, hogy változott a sportfinanszírozás rendszere: az egyházak támogatásának mintájára a lakosság által sportberuházások vagy fejlesztések céljára befizetett összegeket az Önkormányzat megduplázza.  Talán a kissé csípős időnek köszönhetően az idősebb korosztályok mezőnye sokkal népesebb volt, mint a kicsiké. Délre az indulók és a nézők száma is jelentősen megnőtt, sok kíváncsi szurkoló kísérte figyelemmel a Pálfi Tóni Emléktúrát. Ez egy kocogó futam volt a kitűnő sportember emlékére, amelyen bárki elindulhatott, aki úgy érezte, teljesíteni tudja a két kilométeres távot. A győztesek arany-, ezüst- és bronzérmet, csokoládét és egy műanyag kulacsot kaptak jutalmul.   
  XVI. Kerületi Újság - Mészáros Tibor