Ugrás a tartalomra

Tizedik alkalommal rendezett nyuszi-kupát az Aligátor Úszóiskola április 7-én az Erzsébetligeti Uszodában

Hajós Gyula, az úszóiskola vezetője üdvözölte a versenyzők családtagjaiból álló közönséget, és örömmel állapította meg, hogy szinte már kicsinek bizonyult a lelátó, olyan sokan jöttek szurkolni a leendő úszóbajnokoknak. Kovács Péter polgármester arra kérte a jelenlévőket, árulják el, hányadik alkalommal vesznek részt az eseményen. A legtöbb kéz akkor emelkedett a magasba, amikor azoknak kellett jelezniük, akik először jöttek szurkolni gyermeküknek. Ez arra utal, hogy az Aligátor Úszóiskolában magas színvonalú munka folyik, amelynek hatására egyre többen indulnak ezen a házi bajnokságon, és bizonyítja azt is, hogy a szülők felismerik az úszás egészségmegőrző szerepét, illetve tudatában vannak annak, hogy ez a sport egy vízparti nyaraláskor akár életet is menthet.  Idén 162 növendék nevezett a versenyre, a gyerekek korcsoportonként mérték össze tudásukat. A legkisebbek biztonsági okokból még edzői kísérettel teljesítették a 25 méteres távot, a nagyobbak azonban már a felnőtteket megszégyenítő sebességgel hasították a medence vizét. Korosztályonként történt az eredményhirdetés is. Az ajándéktárgyakat és a fényesen csillogó, nemzetiszínű szalagon függő érmeket Rátonyi Gábor, a Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. vezetője és az edzők nyújtották át az újdonsült bajnokoknak.       XVI. Kerületi Újság