Ugrás a tartalomra

X. FocIKA Kupa

Tizedik alkalommal rendezték meg a 7-11 éves korosztály számára a Maksi Autó FocIKA Kupát az Ikarus Sportcentrumban április 30. és május 1. között. A rendezvényt dr. Csomor Ervin alpolgármester nyitotta meg.

A FocIKA Kupa egy olyan országos rendezvény, amelynek célja, hogy a szakemberek találkozhassanak azokkal a tehetséges gyerekekkel, akikből a jövő nagy labdarúgói lehetnek. Nem kis feladat elé állította a rendezőket, hogy 88 csapat jelezte részvételét, és ebből mindössze egy maradt távol. Az indulók között olyan nagymúltú klubok is képviseltették magukat, mint az UTE, a DVTK, az MTK, az FTC, a Videoton, a Vasas, a Pécs, a III. kerület, az EGER vagy a Mezőkövesd, de természetesen a hazaiak is pályára léptek.  A résztvevők mindegyike csokoládét kapott, az első helyezettek kupát, a dobogósok pedig arany, ezüst vagy bronzérmeket vihettek haza. A torna legjobb Ikarus játékosai: Vatali Zsolt (2007), Tuza Vince (2008), Kovács-Peterman Márton (2009), Kiss Domonkos (2010). A 2011-esek közül a torna válogatottjába Keskeny Dávid került be. A szponzor és a rendezők reményei szerint a FocIKA kupa jövőre már nemzetközivé bővül. XVI. Kerületi Újság