Ugrás a tartalomra

Adriányi Lászlóné Anna néni

Dr. Csomor Ervin és dr. Környeiné Rátz Katalin köszöntötte Adriányi Lászlónét 90. születésnapja alkalmából. Anna néni egy kis beregi faluban, Barabásban született egy földet szerető, dolgos, gazdálkodó családban. Szülei taníttatni akarták három gyermeküket, így Anna néni útja a beregszászi polgári iskola után a munkácsi tanítóképzőbe vezetett. Munkácsról azonban 1945-ben a szovjetek előrenyomulása miatt menekülniük kellett. Így került a Nyíregyházi Református Kálvineumba, ahol életre szóló útravalót kapott haza-, és pályaszeretetből, emberségből, mások tiszteletéből. 1948 kiemelkedően fontos év volt Anna néni életében. Ekkor vette át diplomáját, és ebben az évben kötött házasságot Adriányi Lászlóval, a Nyíregyházi Tanítóképző későbbi igazgatójával. Következtek a nehéz 50-es évek, amikor még nem volt szabad szombat, a hét hat napján volt tanítás, a hetediken pedig mindenkitől elvártak valami mozgalmi munkát. Ebben a kényszerekkel körberakott, rosszkedvű világban azonban háromszor is átélhették a gyermekáldás örömét. Persze ez újabb terheket is jelentett, mégis egyforma örömmel fogadták mindhárom lányuk érkezését. Szürke, dolgos évek következtek. A gyerekek cseperedtek, Anna néni pedig lelkiismeretes és odaadó munkája eredményeképpen a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájának szakvezető tanára lett. Onnan ment nyugdíjba. 26 évet töltött a pedagógusképzésben. 25 éve él a XVI. kerületben, amelyből öt évig tanított a Centenáriumi Általános Iskolában is. Arra a kérdésre, hogy mit csinál manapság 90 évesen, két jelen lévő lánya kórusban válaszolja: mindent. Kertészkedik, süt, főz, befőz – utóbbiakat főleg azért, hogy láthassa négy unokája és öt dédunokája szemében a finomságok okozta csillogást –, és mint a nemzet és a haza szeretetének szellemében nevelkedett magyar, még a brüsszeli eseményeket is nagy figyelemmel kíséri.

Reméljük, még sokáig így marad, Isten éltesse őt nagyon sokáig!  

XVI. Kerületi Újság