Ugrás a tartalomra

Barta Ferencnét köszöntötték 90. születésnapja alkalmából

A 90. életévét betöltő Barta Ferencnénél jártam ma, hogy átadhassam mindannyiunk jókívánságait és miniszterelnök úrnak a jeles alkalomból megküldött születésnapi oklevelét is.

Ünnepeltünk Újkécskén – a mai Tiszakécskén – született, majd 1956-ban költözött fel Budapestre, ebben a házban pedig közel 60 esztendeje él. Sajnos lányát már elvesztette, de szoros kapcsolatot ápol unokája családjával és két elhunyt férje szeretteivel is.

Ilonka néni a BKV-nál volt kalauz, majd az Ikarus egyik irodáján dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.

Pár esztendeje már nem főz magára, úgy hozatja az ebédet, azonban még eljár bevásárolni és elvégzi az otthoni teendőket is. A mindennapos rutinjához hozzátartozik a reggeli torna, valamint a napi kétszeri szobabiciklizés, és nem múlhat el úgy nap, hogy ne hallgatná meg a 8 órai szentmisét.

Ilonka néni azt vallja, a lelkünknek nem feltétlenül kell együtt öregednie a testünkkel – ennek pedig elengedhetetlen feltétele a vidámság, a mosoly. Nagyon szép gondolat…

Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok, Isten éltesse!