Ugrás a tartalomra

Bencs Mihályné Lenke néni köszöntése

Dr. Csomor Ervin alpolgármester köszöntötte Bencs Mihálynét 90. születésnapja alkalmából.

Lenke néni Barcs mellett, Drávatamásiban született. Elemi iskolába szülőhelyén, polgáriba pedig Barcson járt, majd Pécsen egy bárónő által fenntartott háziasszonyképzőbe iratkozott be, ahol mindenre megtanították az oda járó lányokat, ami egy háztartás vezetéséhez szükséges. Erre az élete egyik legszebb és leghasznosabb időszakaként emlékezik. 20 éves koráig élt a szülői házban, majd 1946-ban férjhez ment. 1947-ben megszületett Anna lányuk. Nem sokkal ezután felköltöztek Budapestre, abba a mátyásföldi házba, ahol ma is lakik. Második gyermekük, Valika már itt született 1949-ben.

Férje 17 évig katonatisztként szolgált, mindaddig, amíg alá kellett volna írnia azt a nyilatkozatot, amelyben elkötelezte volna magát a szovjet Vörös Hadsereg mellett. Erre nem volt hajlandó, ezért kétheti fizetés kíséretében rövid úton elbocsátották az egyenruhás állományból. Szerencsére volt tanult polgári szakmája is, így a család megélhetése nem került veszélybe. Hamarosan asztalosként állt munkába, és egészen nyugdíjazásáig ebből biztosította a család megélhetését. Feleségét nem engedte munkába állni, akinek ezért hosszú ideig lehetősége volt arra, hogy csak a gyerekek nevelésével és a háztartással foglalkozzon. Csak akkor szegődött el egy cipőipari kisüzembe, amikor a lányok már elég nagyok voltak ahhoz, hogy ne szoruljanak állandó felügyeletre. Most is együtt lakik mindkettőjükkel, így ha segítségre van szüksége, mindig van kihez fordulni. Két felnőtt fiúunokája már elhagyta a szülői házat, de dédunoka még csak egy van a családban.

Lenke néni úgy érzi, hogy már semmi hasznosat nem csinál, de kiderült, hogy még minden nap főz, csak a bevásárlást bízza valamelyik lányára. Egészsége korához képest irigylésre méltó, annak ellenére, hogy nem kerülték el a bajok, de szépen felépült betegségeiből. Most csak egy kis vérnyomáscsökkentőt szed, más gyógyszerre nincs szüksége. A hosszú élet titka szerinte a nyugodt családi életben, a gondoskodó családtagokban és a szeretetteljes légkörben rejlik. Jelenleg egyikből sem szenved hiányt, így van esélye arra, hogy még hosszú évekig megmaradjon mostani egészsége és jókedve. Isten éltesse még nagyon sokáig!  

XVI. Kerületi Újság