Bognár Tibor Kálmánné Irén köszöntése

Kovács Péter polgármester köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Bognár Tibor Kálmánnét, aki Budapesten született. Egyházi iskolába járt, tanítóképzőt végzett, majd 15 évig tanított. Ekkor édesapja meghalt, és Irén néni átvette az édesapa V. kerületi kelmefestő és vegytisztító üzletét. Mestervizsgát tett, majd megvásárolta az addig csak bérelt üzlethelyiséget, és további 15 évig ez biztosította számára a megélhetést. Amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, eladta az üzletet, és azóta tevékeny nyugdíjasként éli az életét.
1953-ban ment férjhez. A házasságból egy lányuk született, aki két fiúval örvendeztette meg a büszke nagyszülőket.
Irén néni mindig sokat dolgozott. Szorgos életük egyik gyümölcse egy nagy zuglói ház, de azt most magára hagyta, hogy ne legyen egyedül. Aktív korában az üzlet és a család mellett kötött, hímzett, horgolt, gobelint készített és még perzsaszőnyeg szövésbe is belefogott. Szeretett kertészkedni, de ma már inkább lakáson belüli elfoglaltságokat keres. Szereti a növényeket és szeret olvasni, maga vasalja a ruháit, és ha kell némi varrást is magára vállal. A kényesebb darabokat a mai napig nem bízza a mosógépre, kézzel mossa ki.
Isten éltesse őt még nagyon sokáig!

XVI. Kerületi Újság